Elfogadta a szenátus a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényt módosító tervezetet

Döntő házként megszavazta kedden a szenátus a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, 2004/303-as törvényt módosító tervezetet.  A jogszabályt 80 támogató szavazattal fogadták el. 

A voksoláskor csak a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ szenátorai voltak az ülésteremben.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói még a szavazás előtt kivonultak a teremből, arra hivatkozva, hogy részt akarnak venni a két ház együttes ülésén, amelynek - a két házbizottság által jóváhagyott program szerint - 14 órakor kellett volna elkezdődnie. 

A PNL és az USR szenátorai csak az általuk benyújtott és az igazságügyi törvényekkel foglalkozó különbizottságban elutasított módosító javaslatok egy részét olvasták fel.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátorai már reggel, röviddel a jogszabálytervezet vitájának elkezdése után elhagyták az üléstermet. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?