„Ne nézzetek hülyének bennünket” – Porcsalmi Bálint üzent az USR-nek

„Ti jogállamot prédikáltok másoknak, de közben az ügyészállam megerősítésén dolgoztok. Az is lehet, hogy tudatlanul, akaratotok ellenére. Ez a legszomorúbb”. Így reagált szerdán Facebookon Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Mentsétek meg Romániát (USR) magyar nyelvű üzenetére.

Az ellenzéki párt a honlapján, illetve a Facebook-oldalán kedden közölt üzenet lényege, hogy az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosításainak célja az igazságszolgáltatás politikai ellenőrzés alá vonása, és ez „eltéríti az országot az európai, az euroatlanti útról, s évtizedekkel veti vissza a fejlődését a történelemben”. Az USR arra kéri a magyar választókat, figyelmeztessék erre az RMDSZ-es képviselőket is, akik e módosítások nagy részét megszavazták.

Válaszában Porcsalmi Bálint elsősorban kifogásolja, hogy USR egyetlen konkrét törvénycikkellyel sem támasztotta alá az üzenetében megfogalmazott állítást. Emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki párt akkor nem küldött üzenetet a magyaroknak, amikor megtámadta az alkotmánybíróságon kisebbségek anyanyelvhasználatának kiterjesztését az egészségügyben, amikor képviselőjük az oktatási bizottságban magából kikelve támadta a marosvásárhelyi gimnázium alapításáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet, vagy amikor a parlamentben „zsinórban és zsigerből” leszavazták a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvényt és az anyanyelvhasználat bővítését a közigazgatásban.

„Egész pontosan melyik módosítás zavar titeket, melyik cikkely idézi elő az igazságszolgáltatás politikai függőségét?” – kérdezi válaszában az USR-seket Porcsalmi, majd felsorol néhány, az RMDSZ által is támogatott vagy javasolt módosítást, amelyek szerinte a jogállamiságot erősítik. Így például az új törvény kötelezővé teszi, hogy az a bíró vagy ügyész, aki hibázik, feleljen a tetteiért; a módosított jogszabály tiltja, hogy a bírák és ügyészek kapcsolatba álljanak a titkosszolgálatokkal; megemelik a bírák és ügyészek képzési idejét 2-ről 4 évre; az ügyészek kinevezése csak a CSM által történik, még az államelnök sem szólhat bele.

„(…) mi a baj? Azt hiszem, tudom: ti jogállamot prédikáltok másoknak, de közben az ügyészállam megerősítésén dolgoztok. Az is lehet, hogy tudatlanul, akaratotok ellenére. Ez a legszomorúbb. (…) Mi hisszük, hogy ezek a törvények a jogállamot szolgálják. Tisztább, egyértelmű szabályokat hoznak, reálisan szétválasztják az ügyészek és bírák hatáskörét (ami eddig nem így volt), számonkérhetővé teszik őket hibáikért. Ha az a baj, ezt mondjátok. Ezt meg tudnám érteni, sőt tisztelni is. Csak arra kérlek, ne nézzetek hülyének bennünket, és ne nézzétek hülyének a magyarokat sem” – írja az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Porcsalmi Bálint válaszában emlékeztetet: az RMDSZ a hibáival együtt a legjobb belátása és tudása szerint próbálja a magyarokat képviselni. Leszögezi: a magyaroknak létkérdés a működő jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása – nemcsak papíron, hanem a törvényszéken is. „Mert nekünk ez a legfőbb garancia arra, hogy jogainkat ne csorbítsák, hogy javainkat ne vegyék el. (…) Olyan igazságszolgáltatást akarunk, amely mindenki igazságát szolgálja” – zárul az ügyvezető elnök válasza.

Kapcsolódók

Kimaradt?