Költségvetés: az RMDSZ szerint helyzetfüggő, hogy bejön-e az optimizmus

A gazdasági fejlődést figyelembe véve nem elrugaszkodottak a jövő évi költségvetés számai, de ez helyzetfüggő – véli a kormány tervezetéről Erdei Dolóczki István. A képviselőház költségvetési bizottságának RMDSZ-es tagja képviselő arról is beszámolt, kevés lehetőséget lát módosítások megszavazására – pedig szükség volna rá. A tervezet vitőája kedden kezdődik a szakbizottságban.

Milyen a jövő évi büdzsé „első ránézésre”? Igazuk lehet-e azoknak az elemzőknek, akik szerint elrugaszkodottak a számok a bevételi oldalon?

Ha figyelembe vesszük az idei év gazdasági fejlődését, akkor nem elrugaszkodottak a számok, viszont ha azt nézzük, hogy ez a fejlődés nagyrészt a fogyasztásnak tudható be a megemelkedett fizetések és nyugdíjak miatt, akkor a kérdés az, hogy jövőre fenn tudjuk-e tartani ezt vagy sem.

Ha ez a kormány és ez a gazdaság képes lesz megtartani a fejlődést, akkor a számokkal nem lesz baj, de az első félévet követően, az első költségvetés-kiegészítésnél valószínűleg lesznek negatív kiegészítések. Már az első két-három hónapban kiderül ez. Fontos az is, hogy az adóbehajtás hogyan működik, mert még mindig óriás tartozások vannak, főleg a nagyvállalatok részéről, mert a kicsiket addig nyomorítják, amíg fizetnek vagy megszűnnek.

A megosztott TVA (ÁFA)-befizetésnek is ezt kellett volna megoldania, ugyanis az indoklásban az a meghökkentő mondat van leírva, hogy mivel a bevallott TVA és a behajtott szám között nagyon nagy a különbség, be kell vezetni a törvényt. Maga a kormány ismeri tehát be, hogy a behajtás nem működik. És akkor még nem is beszéltünk arról, ahol egyenesen eltitkolják a TVA-t.

Miért van az, hogy elsősorban a nagy cégek ússzák meg a behajtást?

Nem úgy működik az adóhatóság, ahogyan kellene. Valószínűleg emberi hiba is közrejátszik ebben, és én nem feltételezem, de talán az is előfordul, hogy összejátszanak. Főleg az a probléma, hogy nehéz a nagy cégeknél végrehajtani az ellenőrzést, és akkor inkább nem vállalják a felelősséget. Persze politikai okai is vannak annak, hogy bizonyos cégeket „kifelejtenek” vagy megbocsátanak nekik.

Rendezi-e a tervezet a helyi önkormányzatok bevételkiesését, amit a jövedelemadó csökkentése okoz?

Néhány évvel ezelőtt a költségvetés-kiegészítésben bizonyos szintet szabtak meg bizonyos községeknek, városoknak és megyéknek. A szegények nagyon jól jártak, mert életükben annyi pénzt nem kaptak, a gazdagok meg rágták a körmüket, mert elvették tőlük a pénzt. Ez az eset forog fenn most is, mert a költségvetés-kiegészítés normatíváját úgy számolják ki, hogy ha nem jön ki egy bizonyos összeg, akkor azt pótolják. Viszont a kiegyenlítéskor a 2016. december 31-én fennálló költségvetési többlet felét elveszik, illetve annyival kevesebbet kapnak. Ha viszont valakinek megtakarított pénze van, akkor nem biztos, hogy azt nem akarta elkölteni, hanem gyakran bizonyos célirányos összegeket, önrészeket kell befizetnie. Ha december 31-én nem fizette be, mert mondjuk január 15-é esedékes ez, akkor ő ennek a felét elveszíti. Az eljárás azért sem méltányos, mert 2016 december 31-től eltelt egy év: ha akkor nekem volt is költségvetési többletem, lehet, hogy már régen elfogyott. Szükség volna egy módosításra, amely értelmében figyelembe veszik ezeket a pontos célú összegeket.

Hány módosító indítványt nyújtott be az RMDSZ?

A kollégák igyekeznek olyan helyen is javasolni módosítást, ahol előre tudjuk, hogy ez valószínűleg nem fog sikerülni. Nagyon sok beruházás benne van az Országos Helyi Fejlesztési Programban, ezek tételeit pedig kormányhatározat szabja meg, nem a költségvetési törvény. Ha ennyire feszített a munkarend, amit nekünk előírnak, akkor a többség nem is fog engedni semmilyen módosítást, úgy fogadják el a költségvetést, ahogyan azt a kormány benyújtotta.

A tervek szerint december 21-én szavaz a két ház a tervezetről, tehát még idén meglehet a törvény. Lát-e esélyt erre?

Amilyen határozottan nekiindult a kormánykoalíció, akkor erővel átviszik ezt még idén, a kényelmes többséggel. Nem is volna rossz, hogy január elsejére már legyen költségvetés, mert az mindig bizonytalan helyzet, ha enélkül kezdjük az évet.

Címlapi illusztrációnk forráda: mangalia.ro

Kapcsolódók

Kimaradt?