Tăriceanu: a kormányellenes tüntetők nem elég tájékozottak

Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök azt üzente vasárnap este a tüntetőknek, hogy a közösségi oldalakon talált információkon kívül olvassák el az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet is.

A politikus a România TV vasárnap esti műsorában telefonon fejtette ki, hogy a közösségi oldalakon található információk „sok esetben ellenőrizetlenek”, és azt üzente a tüntetőknek, hogy „erőltessék meg magukat és tájékozódjanak, olvassák el az igazságügyi törvényeket, értsék meg a tervezett módosításokat, mert azok egyetlen célt szolgálnak: a jogállamiság megszilárdítását, a bírák és ügyészek függetlenségének megerősítését.”

A szenátusi elnök azt mondta, Oroszország és Törökország után Románia a harmadik ország az Emberi Jogok Európai Bíróságán elveszített perek számát illetően, és "ez az állapot nem maradhat így", ezért tartotta szükségesnek a kormánykoalíció az igazságügyi törvények módosítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?