Új párt megalapítását jelentette be Dacian Cioloş volt kormányfő

Egy új politikai párt fog kialakulni a Románia 100 platformból - jelentette be egy vasárnapi beszélgetésen Dacian Cioloş volt miniszterelnök. Közlése szerint az új alakulatot a következő hónapokban mutatják majd be.

A volt kormányfő kifejtette, a Románia 100 platform létesítőinek eltökélt szándékuk egy új politikai párt alakítása, amelynek "elvekre és értékekre épülő, erős alapra" van szüksége, és amelynek konkrét programmal, projektekkel kell az emberek elé állnia.

Arra a felvetésre reagálva, miszerint az alakulat megjelenése a jelenlegi ellenzék felaprózódásához vezethet, Cioloş kifejtette, nem célja a pártnak harcba szállni azokkal a formációkkal, amelyekkel közös elveket és értékeket képvisel.

"Nyitottak leszünk az együttműködésre azokkal szemben, akikkel együtt tudunk dolgozni" - mondta a volt miniszterelnök.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?