Közel az emberekhez: megújult az RMDSZ vásárhelyi szervezetének székháza

Bemutatták az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének felújított székházát csütörtök ön a Hangya-épület (Dózsa György utca, 9. szám) földszintjén.

Vass Levente, a helyi szervezet elnöke és Kali István ügyvezető alelnök beszélt arról, hogy az utóbbi hat hónap a szervezetépítésről szól, amiért köszönet illeti a városi szervezet tagságát, hogy kitartással és türelemmel vettek részt az építkezésben. A helyi szervezet felújított tanácstermét Zonda Attiláról, a néhai megyei elnökről, parlamenti képviselőről nevezték el.

Naponta, hétfőtől péntekig délelőtt 9 és délután 4 óra között mindenki előtt nyitva áll a székház, ahol Molnár Júlia irodavezető fogadja az érdeklődőket. Vass Levente szeretné, ha egy emberközeli helynek érezné mindenki a székházat, ahová nem csupán ügyet intézni lehet, de kíváncsiságból is be lehet menni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy folyamatos a városi körzetek alakulása is, már 135 körzeti választmányi tag van, de továbbra is várják a tagok jelentkezését, mindazokét, akik szeretnének a közösségért, a közügyekért cselekedni. Aki szeretne feladatot vállalni, várják, hogy életrajzával jelentkezzen a székházban. A szakbizottságok is megalakultak részben, mint például a kulturális, a városrendészeti, a turisztikai, környezetvédelmi, illetve mások még folyamatban vannak. A csapatépítés jó irányba halad, a cél a 2019-2020-as választásokra való felkészülés és azokon sikeres részvétel – hangsúlyozták.

Az országos RMDSZ által Marosvásárhelynek leosztott feladatot, a Minority SafePack aláírásgyűjtését nagyjából sikerült teljesíteni, egy hónap alatt 10600 aláírás gyűlt össze.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?