2019 második felében érkezik meg az első Patriot légvédelmi rakétarendszer

2019 második felében érkezik meg Romániába az első Patriot légvédelmi rakétarendszer, amely 2020-ra válik teljesen működőképessé - közölte szombaton Aradon Mihai Fifor védelmi miniszter. 

A tárcavezető felidézte, hogy az elmúlt napokban hagyta jóvá a parlament a Patriot légvédelmi rakétarendszerek megvásárlását lehető tevő törvényt, és szerdán írják alá a szerződést, amelynek értelmében az USA kormánya rakétarendszereket ad el Románia kormányának. A hét rakétarendszerből idén egyet fizet ki a vásárló fél. 

Fifor hozzátette: reményei szerint a szerdai kormányülésen elfogadják azt a kormányrendeletet, amely jóváhagyja a Piranha 8×8 kerékképletű páncélozott csapatszállítók gyártására irányuló, a General Dynamics amerikai vállalattal közös programot. A miniszter szerint a program új életre kelti majd a romániai védelmi ipart, ugyanis Bukarestben fogják gyártani az említett páncélozott csapatszállító járműveket. 

A román védelmi miniszter a Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj parancsnokságának átadási ceremóniáján vett részt szombaton Aradon.

Kapcsolódók

Kimaradt?