Erdélyi Agrárakadémia: szükség van a fiatal gazdák dinamizmusára

A gabonatermesztés aktuális kérdései köré szerveződött Szovátán az Innováció a mezőgazdaságban címmel zajló Erdélyi Agrárakadémia november 25-én, szombaton.

„A fiatal gazdák dinamizmusa, munkaereje és az idősebb generáció tapasztalata tudja előre vinni a közösséget, éppen ezért azt tervezzük, hogy az erdélyi magyar gazdákkal párbeszédet folytasson a Magyar Ifjúsági Értekezlet” – mondta el Oltean Csongor a rendezvény megnyitóján. A MIÉRT elnöke kiemelte, a felmerülő problémákat, felvetéseket próbálják eljuttatni a döntéshozókhoz.

A cél a fontos információk megosztása a gazdákkal, hogy hatékonyabban dolgozhassanak, illetve az érdeklődőkkel, hogy megkedveljék a vidéki életet és gazdálkodást Birtalan István szerint. A Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET) elnöke szerint fontos, hogy minél több fiatal gondolkodjon a vidéki életmódban.

„Ha modern, fejlődő, hatékony mezőgazdaságot akarunk, nem lehet megkerülni az innovációt. Ez pedig nem csupán a technológiai újításokra vonatkozik, ennek a napi munkamódszerben, mindsetben és vállalkozás-vezetési hozzáállásban is meg kell jelennie” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ ügyvezető elnöke azt tanácsolta a MIÉRT vezetőinek, hogy fogják össze az érdeklődőket, intézményesítsék az időszakos eseményeket, és szervezzék meg a fiatal gazdákat  tömörítő agrárkamarát.

Mivel Maros megye jeleskedik a gabonatermesztésben, az Erdélyi Agrárakadémia első állomásának ez volt a témája. Az előadások a hatékonyság köré szerveződtek: a vegyszerezésről, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) kifizetéseiről, az aktuális pályázatokról tartottak előadásokat, Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor a 2020 utáni agrárpolitikát vázolta fel.

A rendezvényt a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET) szervezi az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?