Johannis: a parlament párhuzamos azzal, ami Romániában történik

Az utóbbi időben nehezen kommunikál a parlamenttel - mondta Klaus Johannis államfő Ploieşti-en, a „Románia városai száz évvel a nagy egyesülés után. Smart jövő Ploieşti-nek" címet viselő megbeszélésen. 

„Az utóbbi időben némi nehézségekbe ütközünk a parlamenttel való kommunikáció terén, ők meglehetősen párhuzamosak azzal, ami Romániában történik, sajnos” - mondta Johannis arra a kérdésre válaszolva, hogy mit gondol a metropolisz-övezetekről szóló törvénykezésről.Az államfő szerint többeknek meg kéne látogatniuk a parlamenti képviselőket, mert sokat közülük „csak a televízióban lehet látni, ritkán lépnek kapcsolatba a valós állampolgárokkal.” 

Johannis úgy vélekedett: a nagyvárosoknak területre van szükségük a fejlesztéshez, és ezt vagy a metropolisz-övezetekre vonatkozó jogszabályokkal, vagy a municípiumok határainak kiterjesztésével lehetséges elérni.

Korrekciós intézkedésekre lesz szükség az „adóreform” miatt

Az államfőt újságírói kérdésre elmondta, a kormánynak korrekciós intézkedéseket kell foganatosítania az adóügyi módosítások miatt, ha eldöntötte, hogy gyakorlatba ülteti azokat.

„Az úgynevezett adóügyi reform vagy adóügyi forradalom a Szociáldemokrata Párt (PSD) által bevezetett fogalom, amelyet a kormány ültet gyakorlatba. Ha ők eldöntötték, hogy tartják magukat ezekhez a módosításokhoz, akkor bizonyos korrekciós intézkedésekre lesz szükség” - mondta Johannis.

Az elnök úgy vélekedett a polgármesterek azon félelmével kapcsolatban, hogy az adóügyi módosítások miatt kiürül az önkormányzatok kasszája, hogy ebben a kérdésben a kormánynak kell megoldást találni.

„Egyáltalán nem félek a felfüggesztéstől”

Klaus Johannis Ploieşti-en azt is kijelentette, hogy nem fél a tisztségéből való esetleges felfüggesztéstől. „Egyáltalán nem félek a felfüggesztéstől, soha nem is féltem. Először is, ennek semmi alapja, másodszor pedig, nem hiszem, hogy a román állampolgárok ezt akarnák” - mondta az elnök.

A „párhuzamos és törvénytelen államra” vonatkozó, a PSD végrehajtó bizottsága által elfogadott dokumentumról Iohannis azt mondta: alapjaiban elhibázott hozzáállásról tanúskodik a határozat, amellyel a nagyobbik kormánypárt a „demokratikus viselkedés szélére” sodorta önmagát. 

„Ez a párhuzamos állam egy meglehetősen gyenge vicc, remélem, a román állampolgárok is megértik, hogy valójában nem létezik semmiféle párhuzamos állam, viszont van néhány ember, aki magához akarja ragadni az egész hatalmat, és ennek érdekében áldozatként tetszeleg, ilyen fogalmakat eszelve ki. Romániában soha nem létezett és nem is létezik párhuzamos állam. Ez a fogalom olyan országokból származik, ahol viszonylag antidemokratikus rendszerek uralkodnak, semmi értelme, hogy párhuzamokat vonjunk” - mondta az államfő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?