Székelyzászló-ügy: a képviselőház nem kíván reagálni

A képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik - közölte Valeriu Zgonea házelnök a házbizottság hétfői ülése után.zgonea

A hét végén több ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a román parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére.

„Magyarország és Románia parlamentjének kapcsolata sokkal fontosabb, mint a politikusok érzelmi viszonyulása mindkét országban... A magyar-román viszonynak nem ez a legboldogabb időszaka, de ez nem jelenti azt, hogy mélyítenünk kell azt az árkot, amelyet egyesek ásni próbálnak a két szomszédos és baráti ország között" - mondta Zgonea.

 Hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a bukaresti képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Úgy vélekedett, hogy Titus Corlatean külügyminiszter "kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott" választ adott Budapestnek.

"Azt javasoltam a kollégáimnak, hogy a parlament előtt tűzzük ki valamennyi romániai megye zászlaját és függesszük ki címereiket. Minden polgárt büszkeséggel töltene el, ha ezeket a jelképeket itt látná Románia parlamentje előtt, úgy ahogy a magyar parlament előtt is láthatóak valamennyi közösség jelképei" - jelentette ki Zgonea.

Crin Antonescu, a szenátus elnöke is úgy vélekedett hétfőn, hogy nincs szükség parlamenti állásfoglalásra a székely zászló ügyében.

"Nagy és erős ország vagyunk, nem szabad úgy viselkednünk, mintha áldozatok lennénk. Be tudjuk tartatni Románia törvényeit. Ez nem jelenti azt, hogy feszültebbé válik a viszonyunk a magyar közösséggel, hiszen végeredményben bárki törvényesen kifüggeszthet székely, albán, katalán vagy bármilyen zászlót otthon, az erkélyen, az udvaron, egy magánünnepségen, a székelyek egy népi jellegű hagyományápoló rendezvényén" - jelentette ki a szenátus elnöke.

{jathumbnail off}

Kimaradt?