Kvórumhiány miatt elmaradt a szavazás március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról

Kvórumhiány miatt fel kellett függeszteni a szenátus szerdára összehívott plenáris ülését. Napirenden volt a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénytervezet is.

Az Országos Börtönigazgatóság különleges jogállású alkalmazottairól szóló törvénytervezet vitáját követően Şerban Nicolae, a Szociáldemokrata Párt frakciójának vezetője 15 perc szünetet kért.

A szünetet követően az ülés elnöke, Niculae Bădălău szenátusi alelnök megállapította, hogy kvórumhiány van és lezárta az ülést. "Megállapítottuk, hogy nincs meg az ülés folyatásához szükséges létszám. Lezártnak nyilvánítom a szenátus mai ülését" - mondta Niculae Bădălău.

A szenátus ülésének napirendi pontjai között szerepelt a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénytervezet, melynek elfogadása esetén a Romániában élő magyar közösség tagjai munkaszüneti napot igényelhetnének munkaadójuktól az ünnepen.

Tánczos Barna szenátor az ülés felfüggesztése után azt mondta, egyelőre nem tudják, hogy a többség támogatja-e a tervezetüket vagy sem. Bukaresti sajtóértesülések szerint a kvórumhiányt szándékosan idézte elő a PSD, mert az ellenzék nacionalista hiszériakeltésétől tartva nem merte felvállalni a tervezet támogatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?