Johannis: elölről kellene kezdeni a tárgyalásokat az igazságügyi reform tervezetéről

Újra kellene tárgyalni az igazságügyi törvények tervezett módosításáról az igazságszolgáltatási rendszer illetékeseivel - jelentette ki pénteken a Tallinnban tartózkodó Klaus Johannis államfő, aki szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) negatív véleménye a kérdéses tervezetről jó ok rá, hogy kezdeményezői alaposan elgondolkodjanak róla.

Johannis leszögezte: a tervezet az egész igazságszolgáltatási rendszert élénken foglalkoztatja, és a kérdést túlzottan leegyszerűsítik azok a magyarázatok, melyek szerint a bírák és ügyészek ellenszegülnek a rendszer megreformálásának.

„Véleményem szerint vissza kell térni a szöveghez, arról kell tárgyalni, és ha tényleg szükséges a rendszer megreformálása, fontolóra kell venni, hogyan épüljön az fel. Mindezt a rendszerrel közösen kell végrehajtani. Számomra elképzelhetetlen, hogy a rendszer reformját a rendszer ellenében hajtsák végre. Ez nagy hiba lenne” - mondta az államelnök.

Az Európai Tanács digitális megoldásokkal foglalkozó találkozóján részt vevő Johannis azt mondta: véleménye szerint „nagyon jól képzettek” az igazságügyben dolgozó szakemberek, ismerik a törvényeket, ismerik az igazságszolgáltatás rendszerét, ezért velük kéne újratárgyalni a tervezetet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?