Mégis a PDL elnöke szeretne lenni Elena Udrea

Mégis megpályázza a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöki tisztségét Elena Udrea, aki januárban még határozottan cáfolta ezt a lehetőséget. A parlamenti képviselő, volt turisztikai miniszter kedden jelentette be szándékát. A PDL március 23-án tartja tisztújító országos értekezletét.elena-udrea

„A párt jövőjéért jelöltetem magam, nem a múltja ellen" – fogalmazott a politikus, aki „szép és tisztességes" versenyre számít. Emlékeztetett arra, hogy a PDL-nek Traian Băsescu óta nem volt olyan vezetője, aki magával húzza a pártot.

Arra az újságírói felvetésre, milyennek látja nőként az esélyeit a tisztség elnyerésére, Elena Udrea Victor Ponta esetével példálózott. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormányfő korábban az elemzők szerint esélytelenként indult a Szociáldemokrata Párt tisztújító kongresszusán, mégis az alakulat elnökévé választották.

Kimaradt?