Ezt üzente Liviu Dragnea a fizetésemelésekkel bepalizott tanároknak

Felelős hozzáállást kért Liviu Dragnea képviselőházi elnök a tanügyi alkalmazottak beígért tiltakozó akciói kapcsán, kijelentve, hogy nem szabad veszélybe sodorni a makrogazdasági egyensúlyt. 

Dragneát arról kérdezték az újságírók a parlamentben, hogyan kommentálja, hogy a tanárok nagyobb fizetéseket akarnak és ennek érdekében tiltakozó megmozdulásra készülnek.

A képviselőház és a PSD elnöke azt felelte: a kormányfő az utóbbi időben többször tárgyalt a szakszervezeti vezetőkkel, tehát ő az illetékes abban, hogy a tanügyi alkalmazottak követeléseire reflektáljon. „Olyan béremelésekről van szó, amelyek már megvalósultak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy jó lesz kicsit több felelősségérzetet tanúsítani, mert az ország teherbírásáról van szó. Valószínűleg mindannyian szeretnénk, hogy egyetlen év alatt orvosoljuk az elmúlt huszonvalahány év minden igazságtalanságát és egyenlőtlenségét. De ez nem lehetséges, így muszáj felelősséget tanúsítanunk és muszáj fokozatosan hoznunk egyenesbe a dolgokat, a költségvetés figyelembevételével, úgy, hogy ne is veszélyeztessük a makrogazdasági egyensúlyt, de ugyanakkor az emberek érezzék meg a béremelést” – vélekedett Dragnea.

Kimaradt?