Visszavonja a kormány Verespatak előterjesztését a világörökségi listára

Visszavonja a kormány Verespatak előterjesztését az UNESCO világörökségi listájára – jelentette be kedd este a miniszterelnök a România TV-nek adott interjúban.

Mihai Tudose a lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza a román államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a térséget a Dacian Cioloș vezette technokrata kormány terjesztette a világörökségi listára mandátuma utolsó napjaiban. Úgy vélte: elődjének magyarázatot kellene adnia erre a lépésre, amellyel szerinte nehéz helyzetbe hozta az országot. Hozzátette: szerinte Románia nem fogja elveszíteni a kárpótlási pert.

 A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy még nem késő visszavonni a pályázatot. Ennek érdekében, mint mondta, levelet írnak az UNESCO-nak, amelyben közlik: visszavonják a pályázatot, és nem tartják fenn korábbi álláspontjukat. Tudose elismerte ugyanakkor, hogy ezzel a lépéssel "furcsa helyzetbe kerül Románia a nemzetközi szervezet előtt".

Mint ismert, a verespataki aranybánya megnyitását tervező Gabriel Resources kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.

Verespatak védetté nyilvánításának folyamata 2011-ben indult, amikor az országos műemlékbizottság a kulturális tárcának javaslatot tett a település felterjesztésére a világörökségi listára. 2016 februárjában a kulturális minisztérium és a környezetvédelmi tárca levélben értesítette az UNESCO párizsi világörökség-központját, hogy Románia felvette Verespatakot a világörökséggé nyilvánításra javasolt helyszínek listájára. Bukarest akkor arra az egyedi kulturális tájra, az ember és környezete közti értékteremtő kölcsönhatásra hivatkozott, amely a több ezer éves aranybányászat során alakult ki az erdélyi településen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?