Elutasítják a DNA ügyészei az igazságügyi miniszter reformcsomagját

Elutasította az korrupcióellenes ügyészség (DNA) közgyűlése igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására tett kormányzati javaslatok többségét.

A DNA keddi közleménye szerint a közgyűlés résztvevői szavazatukkal megerősítették, hogy a Tudorel Toader igazságügyi minister által ismertett módosítások jelenlegi formájukban az ügyészek tevékenységére való nyomásgyakorlásnak tekinthetők.

Az ügyészek egyöntetűen elutasítják azt a javaslatot, amely szerint az Igazságszolgáltatási Felügyelet átkerülne az igazságügyi minisztérium alárendeltségébe, ez ugyanis szerintük sértené az ügyészek és bírák függetlenségét.

Elvetették ugyanakkor a bírák és ügyészek felelősségre vonásával kapcsolatban tervezett módosításokat, amelyek a DNA szerint nem megalapozottak, mint ahogyan annak az ügyészségi részlegnek a létesítése sem, amely - a miniszter elképzelése értelmében - kizárólag a bírák és ügyészek ellen indított bűnügyi eljárásokkal foglalkozna.

Nagy többséggel elutasították a DNA-ügyészek az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásával kapcsolatos javaslatokat, valamint az előléptetési feltételek terén tervezett módosításokat is.

Egyetért viszont a DNA azzal a módosítással, amelynek értelmében négy évre nő az ügyészségek vezetőinek mandátuma, és azt a javaslatot is jóváhagyták, miszerint a nyugdíjba vonult ügyészek és bírák nem kérhetik újraalkalmazásukat - mutat rá a vádhatóság közleménye.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?