A minisztériumhoz fordulnak a nagyváradi pénzügyi palota ügyében

Telekkönyveztetheti Bihar megye önkormányzata a nagyváradi pénzügyi palotát, az erről szóló döntést a csütörtöki tanácsülésen hagyták jóvá. 

A Bihar megyei önkormányzat ülésén három határozattervezet is szerepelt, mely az ingatlanhoz kötődött, nehéz azonban nem észrevenni a háttéren húzódó politikai ellentéteket. Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök ugyanis felvetette azt a javaslatot, hogy a pénzügyi palotát – melyben járóbeteg-rendelők működtek – átadná a váradi önkormányzatnak, a megyei tanács pedig átvenné azokat az épületeket, melyekben a neki alárendelt kulturális intézmények működnek, de a váradi önkormányzat tulajdonában vannak. 

A tanácselnök azt is elmondta, hogy nem tervezik, hogy saját székhelyüknek nyilvánítsák az épületet, a megyei önkormányzatnak ugyanis részben túl sok a palota 5388 négyzetmétere, másrészt egy, a megyei tanács székhelyének építendő, körülbelül 2000 négyzetméteres épület fele annyiba kerülne, mint a palota felújítása. A tanácselnök azt is elmondta: amennyiben a váradi önkormányzat  nem igényli az ingatlant, nemzetközi árverésen értékesítenék azt. A felvetésre, hogy átvenné-e a váradi önkormányzat a pénzügyi palotát, vagy élne-e elővásárlási jogával, Illie Bolojan kedden mind össze annyit válaszolt, hogy szerinte a megyei önkormányzat kötelessége felújítani az épületet.

A csütörtöki tanácsülés napirendjén három, a pénzügyi palotához kötődő ingatlan szerepelt, hosszas vitát váltva ki a tanácstagok között. A vita nyomán azonban kiderült, hogy a 2002-es kormányhatározat értelmében, mellyel a megye kapta meg az ingatlant, az épület egészségügyi célú rendeltetését csak az egészségügyi, illetve a belügyminisztérium engedélyével lehet megváltoztatni. 

A pénzügyi palota telekkönyveztetéséről szóló határozatot egyhangú szavazással fogadták el, és megbukott azonban a liberálisok ama kezdeményezése, melyben az épület rendeltetésének megállapítását kérték – ez csak a minisztériumi jóváhagyások után lehetséges. Az a határozta sem ment át, melyben az épület felújításához szükséges közbeszerzés indítását javasolták. 

Az ülést követően Pásztor Sándor megyei tanácselnök elmondta: meglepte, hogy a liberális tanácstagok lényegében visszahozták a tanács elé azt, ami ő maga javasolt. Emlékeztetett: a kulturális intézmények a megyei önkormányzathoz tartoznak. Ahhoz, hogy szabadon dönthessenek az épületről, augusztus elkezdik a megfelelő eljárásokat a minisztériumi jóváhagyások beszerzéséhez.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?