Megkezdődött pénteken a MIÉRT tisztújító küldöttgyűlése

Pénteken délután megkezdődött a Magyar Ifjúsági Értekezlet tisztújító küldöttgyűlése a kolozsvári Inno Hubban.

Köszöntőbeszédében Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, az elmúlt két évben megújultak a kommunikációs csatornák, tehetséges erdélyi fiatalokat mutattak meg a nagyvilágnak újrabrandelték a MIÉRT-et. Beszélt a tavaly önkormányzati választási eredményekről, a Rólad szól! karavánról, az EU tábort is új dizájnnal és témákkal dobták fel két évvel ezelőtt, tabutémákat boncolgatva, mint a homoszexualitás, drogfogyasztás, fogyatékkal élés. A fiatal vállalkozókat konkrét kezdeményezésekkel támogatták – hangzott el. Kitért arra is, Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyosan támogatta a kezdeményezéseket.

A MIÉRT megalakulásától kezdődően és a jövőben is partnerként tekint a szervezetre, mert nem lehet más feladatuk az ifjúsághoz viszonyulva, mint megérteni őket – fogalmazott Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint Románia dilemma előtt áll, ami hosszú távon jelent problémát – a jogállamiság, hatalmi ágak szétválasztása, a parlamenti demokrácia dilemmája. Kiemelte, az ifjúságról is elfogadtak egy dokumentumot az RMDSZ kongresszusán, amely többek között a vállalkozásokat segítené, a középosztály megerősödését elősegítendő.

A jogállamiság hiányosságaira a marosvásárhelyi líceum ügyét hozta fel például, és beszélt az 1918-as egyesülés centenáriumáról: „nincs mit ünnepeljünk, ne várják el, hogy 1918-ra másképp tekintsünk, mint ahogy a történelem adta. Ez nem ünnep számunkra, de meg kell óvnunk magunk attól, hogy egy esztendőn keresztül csak sírjunk”. Fel kell mutatni, hogy mit adtunk az országnak, 2018 a cselekvés éve kell legyen – mondta. A kormányválságról úgy fogalmazott, megtörténhet, hogy az RMDSZ-en múlik a bizalmatlansági indítvány eredménye, vélhetően pedig megkérik majd őket, hogy a kormányalakításról tárgyaljanak – erre azonban még nincs egységes válasz a szövetségben.

Maria Forna, a TNL országos szervezetének ügyvezető elnöke és kolozsvári szervezetének elnöke arról beszélt, fontos a fiatalság számára, hogy részt vegyen a politikai életben, a fiataloknak egy új politikai generációt kell alkotniuk. A MIÉRT által kitűzött célok Kolozsváron erősebben, hangsúlyosabban tükröződhetnek – fogalmazott Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.

Minden nemzet jövője olyan lesz, amilyennek a fiataljai képzelik el. Megvan az esély erre, az erdélyi magyar fiatalok rájöttek arra, hogy szerveződni kell – fogalmazott Schanda Tamás, az magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke kifejtette, Antal Lóránt nemcsak megújította a MIÉRT-et, hanem helyet is adott a fiataloknak az asztalnál. A két szervezett közötti kapcsolat történelmi és erős – tette hozzá.

Vincze Géza, a Fidelitas nemzetpolitikáért felelős alelnöke, a TSD képviselője megköszönte az eddigi együttműködést, eredményes munkát kívánva az új elnökségnek. Faragó Csaba, a Fidelitas tagja a Európai Néppárt ifjúsági szervezetéhez való csatlakozását méltatta a MIÉRT-nek és a határon túl magyarok párbeszédét emelte ki.

A MIÉRT díját Ilyés Gyula, Szatmárnémeti korábbi polgármestere, az RMDSZ ügyvezető alelnöke vette át. Nyolc további fiatal kapott díjat, akik segítségét így hálálta meg a MIÉRT.

Kapcsolódók

Kimaradt?