Johannis kihirdette a filmgyártásra vonatkozó törvényt

Kihirdette Klaus Johannis államfő pénteken azt a törvényt, amely a filmgyártást szabályozó 2005/39-es kormányrendeletet módosító 2016/91-es sürgősségi kormányrendeletet utasítja el – közölte az elnöki hivatal.

Június elején több mint 450 filmes, színész, kritikus és filmművészeti szakember kérte Klaus Johannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a 2016/91-es sürgősségi kormányrendeletet elutasító törvényt, hanem a jogszabályt utalja vissza a parlament elé. Az erre vonatkozó nyílt levelet június 6-án nyújtották be az államelnöki hivatalhoz.

​Az Országos Filmközpont (CNC) igazgatótanácsának sajtóközleménye szerint az aláírók azt kérték, hogy „az érintett szektor képviselőivel folytatott valós tárgyalások alapján” vizsgálják felül a törvényt. A nyílt levél aláírói között a filmművészet olyan képviselői szerepelnek, mint Lucian Pintilie, Stere Gulea, Victor Rebengiuc, Ana Ularu, Ada Solomon, Tudor Giurgiu, Radu Jude, Călin Netzer, Molnár Levente, Andi Vasluianu, Emilian Oprea, Dorina Chiriac, Marius Manole, Daniela Nane.

A közlemény felidézte, hogy a 2016/91-es sürgősségi kormányrendeletet tavaly novemberben hallgatólagosan elfogadta a szenátus, majd idén májusban a képviselőház elutasította, anélkül, hogy nyilvános vitát kezdeményezett volna róla és kikérte volna a szakma véleményét. A közlemény arra is kitér, hogy a kultúráért és nemzeti identitásért felelős minisztérium nem indokolta meg, miért véleményezte negatívan a jogszabályt.

A szóban forgó sürgősségi kormányrendelet a filmgyártást szabályozó, 2005-tól érvényes kerettörvényt módosítja, amely 12 éven keresztül változtatások nélkül volt hatályban, noha a romániai filmgyártás ez idő alatt látványos fejlődésen ment át – olvasható a szakmabeliek közleményében.

A filmgyártók szerint a 2016/91-es sürgősségi kormányrendelet egyik fontos pozitívuma az lett volna, hogy több lehetőséget kínált volna a fiatal filmeseknek (első- és másodfilmeseknek, valamint 60 ezer euró alatti költségvetésből készülő alkotások készítőinek), átláthatóságot biztosított volna a filmes projektek támogatásában, és premierként írta volna elő olyan projektek finanszírozását, amelyek a fogyatékkal élő nézők számára is lehetővé tennék a vetítéseken való részvételt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?