Az audiovizuális törvény módosítását javasolja a CNA

Módosítana az audiovizuális törvényen a hazai médiahatóság, miután a romániai igazságszolgáltatásról és a jogbiztonságról szóló jelentésében az Európai Bizottság – előzmény nélkül módon – a romániai médiaszabályozások szigorítását kérte.

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elnöke, Laura Georgescu egyetért egy olyan szabályozás bevezetésével, amely – a sajtószabadság tiszteletben tartásával – szavatolná a média kereszttüzébe kerülő  személyek emberi jogainak tiszteletben tartását is. Brüsszel ugyanis aggasztónak tartja, hogy a romániai sajtó egy része – politikai utasításra – meghurcolja a bírákat, az ügyészeket, a demokrácia alapintézményeinek vezetőit.cna

A CNA vezetője csütörtökön elmondta, jövő héten közvitát tartanak az audiovizuális törvény lehetséges módosításairól, amelybe bevonnák a civil szervezeteket, a sajtó képviselőit és a parlament illetékes bizottságainak vezetőit is. Georgescu hangsúlyozta, gondosan ügyelnének arra, hogy a sajtószabadság a szigorítások után se sérüljön.

Turos Loránd, a CNA RMDSZ által delegált tagja a maszol.ro-nak elmondta, maga is egyetért azzal, hogy módosítani kell a törvényt. „Egyetértek a brüsszeli jelentésben foglaltakkal, ám a jelentéstől függetlenül is szükség van a szabályozás módosításával, hiszen az elmúlt tíz évben nagyot változott a média” – magyarázta.

A román sajtóban uralkodó állapotokat nem csak az Európai Bizottság tette szóvá. Megfogalmazta tavaly ezzel kapcsolatos aggodalmait a Velencei Bizottság is. A decemberi parlamenti választásokról szóló, nemrégiben közzétett jelentésében az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet tételesen megfogalmazta azt, hogy egyes médiatrösztök (konkrétan a Dan Voiculescu tulajdonában lévő Intact) politikai érdekeket szolgáltak ki a kampány idején.

Kimaradt?