Bihari lobbi indul a Nagyvárad-központú régióért

Nem fukarkodtak a méltató jelzőkkel azon a csütörtök déli találkozón a Bihar Megyei Tanács nagytermében, amelyet Cseke Attila képviselő kezdeményezett azzal a céllal, hogy a parlamenti pártok helyi vezetői egy közös szándéknyilatkozat aláírásával támogassák egy Nagyvárad központú adminisztratív régió létrehozását.

Valamennyi parlamenti párt megyei vezetője, továbbá képviselők, szenátorok vettek részt a Cseke Attila kezdeményezésére létrejött megbeszélésen, amelyet egyedinek, történelminek minősítettek többen is, elismeréssel adózva annak a ténynek, hogy a volt egészségügyi miniszter egy asztalhoz tudta ültetni a kormánypárti és ellenzéki politikusokat.

Jelen volt többek közt Cornel Popa, a megyei tanács liberális elnöke, Ioan Mang, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Bihar megyei szociáldemokraták elnöke, Gavrilă Ghilea, a Demokrata Liberális Párt (PDL) megyei vezetője, Ioan Lascău, a Dan Diaconescu Néppárt (PP-DD) bihari elnöke, Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke, megyei tanácsi alelnök, továbbá Biró Rozália szenátor, Szabó Ödön képviselő, s a törvényhozás mintegy féltucat további bihari tagja.region-tanacskozas-1

A kezdeményező honatya – miután a hangulatot megalapozva virággal és könyvvel köszöntötte a születésnapos Popát és Florica Chereceş liberális képviselőt – adatokkal alátámasztott prezentációval vezette fel azt a javaslatot, mely szerint a Bihar megyei RMDSZ egy Nagyvárad központú, Szilágy és Szatmár megyét is magában foglaló adminisztratív régió kialakítását kezdeményezi. A lényeg: a bihariak szeretnék elkerülni, hogy egy Kolozsvár központú régióhoz, attól tartva, hogy tovább nő a különbség a két térség ma is jelentős gazdasági fejlettsége tekintetében.

Például miközben Kolozs megyében 1995 és 2011 között 24 százalékkal nőtt a GDP értéke egy főre kivetítve a hat megyét felölelő fejlesztési régió átlagához képest, Szatmár megyében 15, Szilágyban 8, Bihar megyében 5 százalékkal csökkent.

Cseke arra kérte politikustársait, hogy valamennyien írják alá azt a szándéknyilatkozatot (Declaratio ut Varadinum fiat Centrum Regionis), amely lényege, hogy Nagyvárad mindenképpen régióközponttá váljon, szemben a kormány eddigi elképzeléseivel. Ezt indokolja az a tény is, hogy Bihar megye jelenleg a 7. helyen áll az adóbefizetések tekintetében, tehát ott kellene lennie a régióközpontok között.popa-verzio

Érdekes alternatív javaslattal állt elő Cornel Popa (PNL), aki egyfajta kompromisszumot vázolt fel a kormány által tervezett 8, illetve az RMDSZ által javasolt 12 régiós megoldás között. Popa különböző térképek segítségével mutatta be saját 10 régiós változatát. E szerint Bihar, Szatmár és Szilágy mellett Máramaros megye csatlakozhatna a Körösvidék régióhoz, Nagyvárad központtal, 1,55 millió lakossal, 22130 négyzetkilométeres területen.

A további régiók Popa javaslata szerint: Észak-Moldva (Suceava, Botoşani, Iaşi, Neamţ), Dél-Moldva (Bákó, Vaslui, Galaţi, Vrancea, Buzău), Kárpátok (Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben), Al-Duna (Tulcea, Konstanca, Brăila, Ialomiţa, Călăraşi), Bukarest (Ilfov, Bukarest, Prahova), Közép-Munténia (Teleorman, Dâmbovişa, Argeş, Giurgiu), Olténia (Vâlcea, Mehedinţi, Olt, Gorj, Erdély (Kolozs, Maros, Fehér, Beszterce-Naszód, valamint Bánság (Temes, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad).

Mint az RMDSZ nevében nyilatkozó Kiss Sándor szavaiból kiderült, nem számukra okoz gondot a négy megyés Körösvidék régió támogatása. Sokkal óvatosabban fogalmazott a szociáldemokrata Ioan Mang, aki ugyan támogathatónak tartja az elképzelést, de tart attól, hogy a kormány nem kíván változtatni eddigi elképzelésein, az USL döntéshozóit nem hatja meg a bihari összefogás.megyek

A demokrata-liberálisok és a PP-DD képviselői egyértelműen üdvözölték Cseke kezdeményezését, azt javasolva, hogy a megye reprezentánsai mindenképpen egységesen álljanak valamely elképzelés mögé. Szabó Ödön képviselő szerint inkább ne csináljanak semmit, mintsem egy rossz megoldás szülessen, utalt arra is, hogy Magyarországon egyelőre nem született döntés adminisztratív régiók létrehozásáról, e nélkül vágnak neki az Unió következő költségvetési időszakának (2014-2020).

A találkozó végén valamennyi érdekelt fél aláírta a szándéknyilatkozatot, arról későbbi egyeztetésen döntenek, hogy melyik változat mögé álljon Bukarestben a bihari lobbi.

Kimaradt?