Közkegyelem: Dragneának és Tăriceanunak kedvez a kormány tervezete

Azért szorgalmazta Liviu Dragnea a közkegyelmi törvény tervezetének visszautalását a jogi bizottsághoz, mert a kormány változata kiterjed a választási bűncselekmények miatt elítélt, illetve a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt személyekre is - véli a Nemzeti Liberális Párt szenátora, Alina Gorghiu.

Mint ismert, a tervezet visszautalását a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea mellett Călin  Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetője is szorgalmazta. A román sajtó utánanézett: a kormány változata Tăriceanunak is kedvez, mert kiterjed a hamis tanúzásra is. Az ALDE elnökét pedig éppen ezzel a bűncselekménnyel vádolják az ügyészek a jelenleg is zajló perében.

"Észrevettem, milyen zavarban volt az ALDE frakcióvezetője, amikor közölte, hogy szeretné, ha visszaküldenék a tervezetet a bizottsághoz, de azt már nem mondta, hogy miért akarja ezt. Mondjuk csak ki, hogy mi is valójában ennek az oka: jelenlegi formájában ez a tervezet nem teszi lehetővé, hogy annyi elítélt szabaduljon a büntetés-végrehajtási intézetekből, amennyire szükség lenne ahhoz, hogy elháruljon az ország megbüntetésének veszélye, amelyet oly sokat emleget a kormány. Arra viszont elég, hogy megoldja Dragnea úr ügyét” – magyarázta Ghorghiu.

A politikus emlékeztetett: a jogi bizottság által elfogadott változat nem tér ki a választási bűncselekményekre és a felfüggesztett börtönbüntetésekre, miközben a kormány változata, amelyet Toader miniszter terjesztett be, és amelyet Dragnea is támogat, közkegyelemben részesíti a választási bűncselekmények miatt elítélteket és a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélteket.

A szenátor hozzátette, nem a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerette volna visszaküldeni a tervezetet, hanem az, akinek ezt "dedikálták", azaz Liviu Dragnea. Gorghiu szerint abba kellene hagyni "ezt az olcsó játékot", mert ez a tervezet "rossz, és semmi köze nincs a kitűzött célhoz".

George Dircă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátusi frakciójának vezetője nem értett egyet a tervezetnek a jogi bizottsághoz való visszaküldésével, ugyanis szerinte fennáll annak a veszélye, hogy a törvényt hallgatólagosan fogadják el.

A szenátus plénuma hétfőn döntött a közkegyelmi törvény tervezetének a jogi bizottsághoz való visszaküldéséről. A felsőház 61 támogató, 41 ellenszavazattal és hét tartózkodással fogadta a javaslatot, amelyet a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) frakcióvezetője, Ionuţ Sibinescu terjesztett elő, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője, Şerban Nicolae is támogatta.

Kapcsolódók

Kimaradt?