Törvénymódosítást javasol az RDMSZ a családon belüli erőszak fékezésére

Azonnali távoltartási rendeletet, a rendőrség azonnali közbelépését, az erőszakot elkövető személy büntethetőségét szeretné elérni az RMDSZ parlamenti csoportja azzal a három törvénymódosítással, amelyről Csép Andrea, Maros megyei parlamenti képviselő beszélt az újságíróknak egy olyan helyszínen, ahol éppen egy fiatal nő veszítette az életét a családon belőli erőszak áldozataként.

Idén januárban a Marosvásárhely egyik kávézójában dolgozó Emesét lelőtte a volt élettársa. A fiatal nő egy két és fél éves gyereket hagyott maga után, amelynek gyámsági elhelyezése a rokonoknál még mindig nem történt meg. Ugyanilyen lassan működött az ügyintézés akkor is, amikor feljelentést tett volt élettársa ellen, aki többször is zaklatta, megfenyegette, illetve életére tört. A hatóságok akkor sem mozdultak, pedig „életben lehetne most és akkor ezt a sajtótájékoztatót sem itt tartanánlk” – fogalmazott Csép Andrea, aki a nők elleni erőszak visszaszorításáért, a nők védelméért cselekszik, olyan törvényeket akar, amelyek megakadályozzák, hogy az erőszak áldozataivá váljanak. Elmondta, évente kétszázan halnak meg a családon belüli erőszak áldozataként, ennél jóvan nagyobb azoknak a száma, akik fenyegettségben élnek, akiket rendszeresen bántalmaznak.

Annak a nőnek, akit bántalmaz a férje, vagy élettársa, barátja, ahhoz, hogy az illető személy ellen távoltartási rendeletet hozzon a rendőrség, bizonyítékokat kell szállítania, tanúkat kell keresnie, feljelentést kell tennie, hogy megkaphassa a rendeletet, amelyet a mai jogviszonyok között legfeljebb 72 órára kap meg. Aki nem tud időben elmenekülni otthonról, nincs tudomása a titkos házakról, vagy kénytelen visszatérnie a közös lakásba, rendszeresen részesül a családon belőli erőszakban, egy idő után már nem is fordul a rendőrséghez segítségért, mert hiábavalónak találja – magyarázta a politikus, aki ezért is tartja fontosnak, hogy sürgősségi intézkedésre van szükség, még abban az esetben is, ha nem az áldozat, a bántalmazott tesz feljelentést, hanem egy szomszéd. Ezzel további erőszakos cselekedetnek lehetne elejét venni – magyarázta a képviselő.

Ugyanakkor szükség van egy olyan törvényre is, amely lehetővé teszi, hogy a rendőrség azonnal cselekedjen, ne kelljen különböző jogi eljárásokat tenni, mielőtt ténylegesen lépne az áldozat érdekében.

Nem ritka az olyan helyzet, amikor a bántalmazás megtörtént, a bántott fél feljelentést tett az elkövető ellen, ám mégis „meggondolta magát”, a felek úgymond „kibékültek”, a feljelentést pedig visszavonják. Ilyen esetben is büntethető kell legyen az elkövető, aki ha egyszer megtette, további alkalmakkor is megteszi ugyanazt az erőszakos cselekedet. A bíróságnak tehát, ha már megtörtént a feljelentés, hovatalból is véghez kell vinnie a büntető eljárást. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?