Dragnea sem ért egyet azzal, hogy a korruptak közkegyelemben részesüljenek

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea bevallása szerint nem ért egyet a szenátus jogi bizottsága által elfogadott módosító javaslattal, amelynek értelmében a korrupciós tetteket elkövetők is közkegyelemben részesülnének. 

„Én mindig hangoztattam, hogy nem értek egyet a korrupciós bűncselekmények miatt elítéltek közkegyelemben részesítésével, és ezt az álláspontomat továbbra is fenntartom. Úgy értettem, hogy a véleményezés végső formája még nem készült el. Tárgyalni fogok a bizottság PSD-s tagjaival, hogy a jelentés végleges változatában ne szerepeljenek ezek a módosítások" - írta Dragnea egy Facebook-bejegyzésben. 

A szenátus jogi bizottsága olyan módosító javaslatot fogadott el szerdán, amelynek értelmében közkegyelemben részesülnének a megvesztegetés, vesztegetés elfogadása, befolyással való üzérkedés vagy befolyás vásárlása miatt elítélt személyek is. 

Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora szerint azért lenne indokolt a vesztegetés elfogadása miatt elítéltek közkegyelemben részesítése, mert az ezzel a váddal bíróság elé állított politikusok nagy része választási kampány alatt követte el tettét, márpedig a törvény alapján "mindegyik pártot meg lehet vádolni vesztegetés elfogadásával vagy hivatali visszaéléssel". 

Kapcsolódók

Kimaradt?