Kórházakban magyarul: végre elárulták, miért fordult az alkotmánybírósághoz a PNL

Formai és tartalmi kifogásokra hivatkozva támadta meg az alkotmánybíróságon a PNL az egészségügyi törvénynek a kisebbségeket érintő módosításait - derül ki abból a közleményből, amelynek megjelenését a Maszolnak már korábban beharangozta a párt ügyvivő elnöke. 

Raluca Turcantól azt szerettük volna megtudni, hogy mi okozta a PNL „pálfordulását”az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosítás esetében. Az ellenzék, így a liberálisok is megszavazták a képviselőház plénumában a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvén beszélő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket, később viszont megóvták a jogszabályt az alkotmánybíróságon. Raluca Turcan nem kívánta a Maszolnak kommentálni az óvás okait. „A PNL sajtóirodája a következő órákban állásfoglalást tesz közzé, amelyben tisztázzuk ezt a kérdést” – jelentette ki kérdésünkre a liberálisok ügyvivő elnöke.

Mi áll a közleményben?

Az egészségügyi reformról szóló, 2006/95-ös, illetve a szociális ellátást szabályozó, 2011/292-es törvénnyel kapcsolatban elfogadott módosítások "akadályozzák az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget rónak a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül" - többek között erre hivatkozva támadta meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) az alkotmánybíróságon azt a törvénymódosítást.

"A szabályozás olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és diszkriminációmentesség elvét" - írja a PNL.

Néhány formai kifogás mellett az is az alakulat indokai között szerepel, hogy az elfogadott tervezet a közigazgatási törvény által előírt 20 százalékos küszöb mellett bevezeti az 5 000 lakos jelentette alternatív küszöböt. Ez a beadvány aláírói szerint diszkriminatív lehet más nemzeti kisebbségekre nézve. 

"Az alkotmánybíróság joggyakorlatától eltérően ugyanakkor a törvénytervezet nem jelöli meg az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez szükséges finanszírozási forrást" - áll még a PNL közleményében. 

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtöki állásfoglalásában úgy fogalmazott, "érthetetlen és elfogadhatatlan" az ellenzéki alakulatok "pálfordulása", hiszen április 11-én támogatták a parlamentben az RMDSZ által benyújtott tervezetet. 

"Ez a hozzáállás, sajnos azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor. Sőt, a PNL egykori elnöke, jelenlegi államfő egyenesen modellértékűnek nevezi Romániát a kisebbségvédelem szempontjából' - írja állásfoglalásában Kelemen Hunor. 

A képviselőház múlt kedden döntéshozó kamaraként fogadta el azt a törvénytervezet, miszerint az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelven is beszélő személyzetet alkalmazni azokon a településeken, amelyekben a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5 000 főt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?