Ezért titkolózott a kormány az egységes bértörvény kapcsán

Titkolózás volt az egységes bértörvény körül, mert nem akartuk, hogy megjelenjen a sajtóban, ugyanis sokat dolgoztunk, számos javítást is eszközöltünk rajta és nem akartuk, hogy komolytalannak tűnjünk, vagy hogy hamis információkat terjesszünk - nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorban Lia Olguţa Vasilescu, munkaügyi és társadalmi egyenlőségért felelős miniszter. 

„Dolgoztunk, tárgyaltunk a szakszervezetetekkel, javítottunk a törvényen és nem akartuk, hogy a sajtóban ma megjelenjen egy fizetést, s azt holnap kijavítsuk, mert úgy tűnhetett volna, hogy komolytalanok vagyunk (...) Az egységes bértörvény 80 százalékát a párton belül dolgoztuk ki és nem értem miért furcsa, hogy benyújtjuk a parlamentbe. Nem felelősségvállalással fogadjuk el, mert nem tökéletes törvény. Bizonyára figyelmen kívül hagytunk néhány dolgot, amit majd a parlament kijavít. Ha most a kormányhoz küldjük a tervezetet, utólag akkor is a parlamenthez kerül, csak még egy egész hónapot közmeghallgatáson kell tartanunk, és ez azt jelentené, hogy elássuk a törvényt” –- magyarázta a miniszter. Vasilescu szerint a törvény alkalmazása 2020-ig 50 százalékos fizetésemelést jelent, 32 milliárd lejbe kerül és megszüntet minden most fellelhető igazságtalanságot. 

Az állami szféra fizetésére jelenleg az nemzeti össztermék 7,5 százalékát költik, amely 10 százalékra nő majd, de még így is az Európai Unió 12-14 százalékos átlagértéke alatt marad - mondta a miniszter. 

Lia Olguţa Vasilescu közölte: a gazdaság helyzetét Liviu Dragnea pártelnök két hét múlva tartandó sajtóértekezletén ismerteti.

Kapcsolódók

Kimaradt?