Politikai támadásként értékelik Háromszéken Szakál András menesztését

Felháborító politikai ügynek nevezte Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium szerdán menesztette tisztségéből Szakál Andrást, a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége (AFIR) Kovászna megyei igazgatóját.

A szerdai „Megyeinfón” a háromszéki tanácselnök szakmailag felkészült vezetőnek nevezte Szakál Andrást, akinek eredményességét szerinte igazolja, hogy az országszerte nyertes negyven hegyvidéki mezőgazdasági pályázatból húsz háromszéki.

„A szociáldemokrata kormány a kompetencia helyett az inkompetenciát választotta, és ez nincs rendben. Mindent megmozgatunk, hogy helyreálljon a rend”, mondta Tamás Sándor, aki szerint az RMDSZ és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) közti egyezség alapján próbálják elérni, hogy visszahelyezzék a háromszéki AFIR élére Szakál Andrást.

A megyeinfón Tamás Sándor elmondta, hogy ebben a kérdésben már egyeztettek az RMDSZ szövetségi elnökével, Kelemen Hunorral és az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Tánczos Barna – aki maga is mezőgazdasági szakember – is támogatja a háromszékiek kérését, hogy Szakál András visszakerüljön tisztségébe.

Horia Grama áll a háttérben?

Tamás Sándor úgy tudja, hogy az igazgató menesztésének hátterében a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöke, Horia Grama áll és egy korábban AFIR vezetői tisztségben lévő személyt akarnak kinevezni az intézmény élére.

Lapunk érdeklődésére a háromszéki agrárium több képviselője meglepődve vette tudomásul Szakál András menesztését, aminek szerintük nem volt semmi előjele, ezen a héten is egyeztettek vele szakmai kérdésekben. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezték menesztését, mivel jó szakembernek tartják.

Értesülésünk szerint a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége (AFIR) Kovászna megyei kirendeltségének élére Cătălina Savin kerülhet, aki már korábban is vezette ezt az intézményt, és akit Horia Grama közeli munkatársaként ismernek.

Kapcsolódók

Kimaradt?