Erdély-zászló: az RMDSZ szerint valótlanságok alapján büntetett a csendőrség

 „Ismételten csak az tudjuk mondani, amit már korábban is, vagyis az igazat: március 13-án felszólítottak minket, hogy az Erdély-zászló diszkriminatív, majd 15-én felszólítottak, hogy tájékoztassuk azokat az ünneplőket, akiknél Erdély-zászló van” – közölte az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke.

Czirmay Zoltán arra reagált, hogy a csendőrség szerdán újabb bírságolási jegyzőkönyvet postázott ki, ezúttal Soós Sándornak. A dokumentum szerint az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke az ünnepi felvonuláson megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját, amikor a szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a rendezvény helyszínét.

A politikust 500 lejes bírsággal sújtották. A jegyzőkönyv név szerint említi Czirmay Zoltánt, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökét, mint feljelentő, ugyanakkor meg sem említi az Erdély-zászlót, mint kifogásolt jelképet.

A csendőrség felszólítására járt el

Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerdai közleményében felidézte: március 15-én a Protestáns Teológiai Intézet előtt fiatalok egy csoportja több tucat Erdély-címeres papírzászlót osztott szét a résztvevők között, melyeken az EMNT és az EMNP logója is rajta volt. A csendőrség munkatársai jelezték, hogy ezeket is be kellene gyűjteni.

A szervezők akkor is elmondták a rendfenntartó erők helyszíni munkatársainak, hogy semmilyen formában sem szeretnék megzavarni az ünneplést, éppen ezért nem fogják elkérni a zászlócskákat. Czirmay hozzátette, a csendőrség felszólította, hogy szervezőként kötelessége tájékoztatni azokat, akiknél Erdély-zászló van.

„A csendőrségi felszólításnak eleget téve tájékoztattam az illetékes személyeket. Sem többet, sem kevesebbet nem tettem, szervezőként ennyi tartozott rám. A bírságolási jegyzőkönyveket nem írtam alá, az hogy a csendőrség a saját szabályai szerint játszik és a tudomásom nélkül kiállít egy dokumentumot, melyben rám hivatkozik, véleményem szerint helytelen, de legalább is bizarr” – fogalmaz az ügyvezető elnök.

Valótlanságok alapján büntettek

Tájékoztatása szerint a március 13-i csendőrségi megbeszélésen a szervezők részéről négy személy vett részt: jómaga mellett az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének egy munkatársa, a Protestáns Teológiai Intézet egyik hallgatója és a csendőrség által kért 30 darab önkéntes-szervező egyike. „Valamennyien hallották a csendőrség Erdély-zászlóra vonatkozó kifogásait és azt is, hogy milyen felelősség terheli a szervezőket. Ezek fényében továbbra is úgy gondoljuk, hogy a csendőrség egy dologról beszélt akkor, és teljesen másképpen járt el 15-én” – fűzte hozzá Czirmay Zoltán.

Az ügyvezető elismerte, szükséges lett volna hivatalos álláspontot kérni a csendőrség részéről már 14-én, sőt a nyilvánosság felé is jelezni azokat a kifogásokat, amelyeket megfogalmaztak, így nem lett volna lehetősége a rendfenntartóknak félreinformálni és valótlanságok alapján büntetgetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?