FRISSÍTVE - kiértékelik a legfőbb ügyész és a DNA főügyészének tevékenységét

Az igazságügyi miniszter találkozni fog a napokban Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésszel és Augustin Lazăr legfőbb ügyésszel, hogy tárgyaljon velük a 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán indított nyomozásról.

Erről egy vasárnap esti televízióműsorban beszélt Tudorel Toader, hozzátéve, hogy kezdeményezni fogja Kövesi és Lazăr tevékenységének kiértékelését, ugyanakkor nem tartja kizártnak azt a lehetőséget sem, miszerint Kövesi és Lazăr benyújtja lemondását. 

Az igazságügyi minisztert arról kérdezték, milyen intézkedéseket tervez hozni azt követően, hogy az alkotmánybíróság közzétette annak a döntésnek az indoklását, miszerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a kormány között. Tudorel Toader azt mondta, a következő napokban külön tárgyal majd a legfőbb ügyésszel és a korrupcióellenes főügyésszel is arról, hogy az ügy kapcsán „miként viszonyultak a törvényhez, az alkotmányhoz, a Velencei Bizottság által megszabott standardokhoz”. A miniszter hozzátette, nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy Lazăr és Kövesi önként benyújtja lemondását, és azt is elmondta, hogy még hétfőn kezdeményezni fogja tevékenységük kiértékelését.

„Két összetevője lesz ennek az értékelésnek. Felmérjük egyrészt a szakmai, másrészt a menedzseri tevékenységüket. Miután tárgyalok velük, illetve sor kerül erre a kettős kiértékelésre, eldöntöm, hogy milyen intézkedéseket hozok a továbbiakra nézve, és ezt a sajtóval is közölni fogom” – fogalmazott a miniszter az Antena 3 hírtelevízióban arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz abban az esetben, ha Lazăr és Kövesi nem mond le. 

FRISSÍTÉS: Augustin Lazăr nem mond le

A legfőbb ügyésznek nem áll szándékában lemondani tisztségéről - erről hétfőn nyilatkozott Augustin Lazăr. Hétfő reggel az újságírók arról kérdezték a legfőbb ügyészség székhelyére érkező Lazărt, hogy szándékában áll-e lemondani ezek után: „Én csak annyit mondok, hogy nem. És nyilvános vitákba sem szeretnék keveredni" - válaszolt a legfőbb ügyész. 

Dragnea: a legfőbb ügyészség túllépett az alkotmány szabta kereteken

Liviu Dragnea úgy véli, „jóérzésű" nyilatkozatokat tett Tudorel Toader igazságügyi miniszter a legfőbb ügyésszel és a korrupcióellenes főügyésszel kapcsolatban.  A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint jelen helyzetben a lehető legjobb döntést hozta a tárcavezető, amikor úgy határozott, hogy kiértékeli a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész tevékenységét. „Végül is az alkotmánybíróság egyik döntésének részletes indoklásáról van szó, amelyik végre felteszi a pontot az i-re számos olyan kérdésben, amely sok vitát szült az utóbbi időben és az elmúlt években, olyan intézkedésekről tárgyalunk, amelyekkel a legfőbb ügyészség túllépett az alkotmány szabta kereteken” – fogalmazott Dragnea. 

Toader visszakozik

Sem Augustin Lazăr legfőbb ügyésznek, sem Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésznek nem sugallta, hogy mondjanak le tisztségükről - nyilatkozta hétfőn Tudorel Toader igazságügyi miniszter. „Nem sugalltam nekik, hogy mondjanak le tisztségükről. Ugyanakkor felkértem mindenkit, hogy ne kezdjenek találgatásokba a téma kapcsán. Bárki bármikor benyújthatja a felmondását, senkit nem lehet arra kötelezni, hogy akarata ellenére dolgozzon. Nem azt mondtam, hogy ezt muszáj megtenniük, én csak felemlegettem a munkatörvénykönyv egyik intézményét” – fogalmazott a miniszter hétfői sajtónyilatkozatában.

Tudorel Toader hozzátette, legtöbb két héten belül találkozni és tárgyalni fog Augustin Lazărral, illetve Laura Codruţa Kövesivel, majd szakmai és menedzseri tevékenységük kiértékelését követően dönt a további lépésekről.

Arra a kérdésre, hogy politikai nyomásra kezdeményezi-e a legfőbb ügyész és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze tevékenységének kiértékelését, a tárcavezető azt mondta, hogy teljes függetlenséget élvez munkája során. „Nem, biztosíthatom önöket afelől, hogy nem volt és továbbra sincs szó semmiféle nyomásgyakorlásról. Teljes függetlenséget élvezek igazságügyi miniszteri tevékenységemben, ez mind az államtitkárok kinevezése, mind a minisztérium szervezeti felépítésének meghatározása tekintetében érvényes" - mondta Toader. 

Kapcsolódók

Kimaradt?