Kelemen: késélen kell táncolnunk az Európai Unióban

Európai összefogás körvonalazódik a kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól-délig és kelettől-nyugatig partnereket talál – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor a Kolozsvári Rádió reggeli műsorában.

„Törekvésünk bizonyítja, hogy a nemzeti közösségek és az őket képviselő legitim szervezetek nem csak a saját egyéni specifikus gondjaikra keresnek megoldásokat, hanem képesek egy millió aláírással hitelesített valós európai szolidaritást kiépíteni és fölmutatni" – fogalmazott a szövetségi elnök. Elmondta, az Európai Unió nem a kisebbségek védelmére jött létre, különösen nem a nemzeti kisebbségek védelmére. Amióta azonban az erdélyi és a felvidéki magyarok is jelen vannak az Európai Parlamentben, a kisebbségvédelem napi szinten jelen van az európai intézményekben.

A kisebbségi európai polgári kezdeményezés az elmúlt 50 év legnagyobb kitörési lehetősége a kisebbségvédelem terén Európában – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Ennek elindításáról január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Az alapítók megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.kelemen hunor

„Késélen kell táncolnunk, mert az Európai Uniónak a jogköreit nem szabad túllépnünk, további partnerekre van szükségünk. 50 éve nem volt ilyen szempontból kitörési lehetőség, most kell cselekednünk, most tudunk rést nyitni, és elfogadtatni egy európai szintű keretszabályozást, amely minden tagországra kötelező érvényű lesz" – mondta a politikus.

Kelemen emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt indították el az egyeztetéseket az európai állampolgári kezdeményezésről a FUEN-en belül, illetve a különböző kisebbségek képviseleti szervezeteivel. „Nagyon pozitív visszajelzések érkeznek hozzánk, a franciaországi bretonok, a görögországi törökök, a különböző államokban élő német kisebbségek biztosan csatlakoznak a kezdeményezéshez, Belgiumból több partnerre számítunk, tehát haladunk előre a kapcsolatfelvételben, a partnerek feltérképezésben" – részletezte Kelemen Hunor.

A kezdeményezés tervezett menetrendje szerint áprilisban, Kolozsvárott jelentik be az alapítók a kezdeményező bizottság teljes összetételét. Ide olyan személyeket kívánnak bevonni, akik az európai kisebbségpolitikában és kisebbségvédelemben meghatározó személyiségnek számítanak. Júniusban Dél-Tirolban szervezik meg a FUEN kongresszusát, ahol bemutatják a kezdeményezés dokumentumát, amelyet majd az Európai Bizottsághoz nyújtanak be elővéleményezésre.

A szövetségi elnök szerint a keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre. „Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és, amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit"- hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Kimaradt?