Kinek az érdeme, hogy a gazdák megkapták a területalapú támogatást?

Kezd látszani a különbség szakértői kormány, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta kabinet között - írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Liviu Dragnea PSD-elnök annak kapcsán, hogy a gazdák 70 százaléka megkapta a területalapú támogatást. Dacian Cioloş volt miniszterelnök erre reagálva úgy fogalmazott, hogy „Dragnea a technokrata kormány sikereivel dicsekszik”. 

Dragnea megjegyezte, hogy a szakértői kormány idején „a támogatások csak júniusban, júliusban, augusztusban jutottak el a jogosultakhoz”.  

„Kezd látszani a különbség a PSD-ALDE és a technokrata kormány között. A legutóbbi kormányülésen a mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy a 681 000 romániai gazdából 482 000 már megkapta a támogatást a tavaszi munkálatokra. Tehát 70 százalékuk már megkapta a megfelelő összeget, a többiek pedig a hónap végéig hozzájutnak a pénzükhöz úgy, ahogyan azt a kampányban megígértük. (...) Tavaly ilyenkor a technokraták még csak nem is beszéltek erről, a támogatások júniusban, júliusban, augusztusban jutottak el a jogosultakhoz” – írja bejegyzésében Dragnea.

Dacian Cioloş volt miniszterelnök úgy reagált erre a Facebookon, hogy tavaly azért késtek a kifizetésekkel, mert a Ponta-kormány nem írta alá időben a számítógépes programok cseréjéhez szükséges szerződéseket.

„Liviu Dragnea most a technokrata kormány sikereivel dicsekszik, ahogyan tavaly bennünket marasztalt el a PSD-kormány által előidézett késések miatt. A múlt évben azért nem lehetett időben kifizetni a támogatásokat, mert a Ponta-kormány késve hozott meg döntéseket, és nem írta alá időben a számítógépes programok cseréjéhez szükséges szerződéseket. Behoztuk a lemaradást, alkalmaztuk az új programot, és már decemberben előleget fizettünk az idei tavaszi munkálatokra.(...) Látom, hogy Dragnea most gátlástalanul azzal dicsekszik, amit mi előkészítve hátrahagytunk nekik” – áll a volt kormányfő bejegyzésében. 

Kapcsolódók

Kimaradt?