Dragnea azt szerette volna, ha Florin Iordache még marad az igazságügyi tárca élén

Liviu Dragnea szerint Florin Iordache volt igazságügyi miniszter maga döntött úgy, hogy lemond a tárca éléről. A Szociáldemokrata Párt elnöke azt állítja, szerette volna, hogy Iordache a kormány tagja maradjon. 

Nem mondhatom azt, hogy hiba volt Iordache lemondása, de én szerettem volna, ha marad. Ő azonban így határozott, és ezt közölte a miniszterelnökkel. Az ő döntése volt” – fogalmazott Dragnea az Antena3 televízió szerda esti műsorában.

Florin Iordache február 9-én mondott le az igazságügyi miniszteri tisztségről. „Amikor átvettem a minisztérium vezetését, célul tűztem ki és mindent megtettem annak érdekében, hogy orvosoljam a fennálló, igen érzékeny problémákat. Minden kezdeményezésem törvényes és alkotmányos volt. Az általam javasolt tervezeteket megtárgyaltuk a tárca által szervezett közvita keretében, most pedig parlamenti vita előtt állnak. A közvéleménynek azonban ez nem elegendő, ezért úgy döntöttem, lemondok az igazságügyi miniszteri tisztségről” – fogalmazott akkor Iordache. 

Kapcsolódók

Kimaradt?