Vádat emelt a DNA a kolozsvári repülőtér vezérigazgatója ellen

Vádat emelt a DNA a kolozsvári repülőtér vezérigazgatója ellen


-A A+

Vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezérigazgatója ellen. David Ioan Ciceo szabadlábon védekezhet. 

Ugyanabban az ügyben megvesztegetés miatt bíróság elé állítják az egyik helyi vállalat adminisztrátorát, Ioan Benét is.

A DNA közleményében ismerteti, a Kolozs Megyei Tanács és az ügykezelésében levő Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége 2011-ben elindított egy projektet a légi kikötő kifutópályájának bővítésére és korszerűsítésére. Ezt három szakaszra osztották; az első szakasz munkálatai kivitelezésének jogát a többek között a Ioan Bene által vezetett vállalatot is tagjai között tudó konzorcium nyerte el. A munkálatok befejezése után megegyeztek, hogy a projekt második szakasza kivitelezésével is a Bene-féle céget bízzák meg, a DNA szerint azonban erre a közpénzekből finanszírozott munkálatok odaítélésére vonatkozó törvényes előírások áthágásával került sor. A vádhatóság szerint cserében Ciceo egy kolozsvári ingatlant kapott Ioan Benétől 2012 októberében. 

A vádiratot a Kolozs megyei törvényszékre küldte a DNA. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X