Üzent a tüntetőknek az igazságügyi miniszter

Arra inti Florin Iordache igazságügyi miniszter az országszerte tiltakozókat, hogy "olvassák el figyelmesen és felelősségteljesen" az általuk kifogásolt sürgősségi kormányrendeletet. A tárcavezető szerint "nincs semmi titkos, törvénytelen vagy erkölcstelen" ebben a jogszabályban.

"Az emberek utcára vonultak, mert a közösségi hálón terjesztett érvek alapján felháborodást váltott ki belőlük ez a kormányrendelet. Pedig semmi titkos, törvénytelen vagy erkölcstelen nincsen benne. És én ellenérvekkel fogok válaszolni a közösségi hálón terjedő érvekre. Arra bátorítom az utcákon tüntetőket, olvassák el figyelmesen és felelősségteljesen - saját és nem mások szemével - a kormányrendeletet is, és az én magyarázataimat is" - írja Facebook-bejegyzésében a tárcavezető.

A miniszter szerint valótlanság, hogy nem lehet sürgősségi kormányrendelettel módosítani a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartási törvénykönyvet. "A Cioloş-kormány 151 módosítást eszközölt a két törvénykönyvön. A Romániai Emberjogi Szervezet szerint ezek közül több is az alkotmányosság határát súrolta (...) A PSD nem teremtett semmiféle precedenst, nem tett semmi olyant, amire ne lett volna példa ez idáig" - magyarázza Iordache.

A tárcavezető állítása szerint az sem igaz, hogy a rendelet kivonja a hivatali hatalommal való visszaélést a bűncselekmények köréből. A büntető törvénykönyv 297. cikkelyének szövege kétértelmű volt, és alkotmányellenesnek nyilvánították, ezért kellett módosítani rajta - írja Iordache, aki szerint a 200 ezer lejnél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélés ezután is korrupciós tettnek minősül, és a büntető törvénykönyv hatálya alá esik, a 200 ezer lejnél kisebb kárt okozó hivatali visszaélés pedig a munkatörvénykönyv hatálya alá fog tartozni.

 

"Lehet, hogy az elmúlt napokban rosszul kommunikáltunk, alkalmat szolgáltatva ezáltal rosszakaróinknak az erőltetett értelmezésekre. Remélem, ezzel az üzenettel sikerült tisztázni a vitatott tényezőket" - zárja bejegyzését a miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?