Kihallgatják a bányászjárás ügyében Andrei Pleșu volt művelődésügyi minisztert


-A A+



A bányászjárással kapcsolatos ügyben, tanúként hallgatták ki csütörtökön a Főügyészségen Andrei Pleşu volt kulturális minisztert. 

Az egyetlen dokumentumfilmet, amely a Térről és arról a szomorú eseményről készült, a Kulturális Minisztérium finanszírozta és Stere Gulea készítette. Őt is behívták. Számomra ez új tapasztalat, mert eddig még soha nem voltam az ügyészségen” – mondta az intézménybe lépése előtt Andrei Pleşu. A volt kulturális miniszter hozzátette, szerinte a bányászjárásért nagyon nagy árat fizettünk.

„Én akkor vettem tudomást a bányászok jelenlétéről, amikor útban a munkahelyem, azaz a Kulturális Minisztérium felé, megállították az autómat, átkutatták, engem igazoltattak, majd elengedtek, és utánam szóltak: 'Jövünk mi is!' Akkor jöttem rá, hogy a várost behálózták” – idézte fel a történteket Pleşu, aki elmondása szerint most sem tudja felfogni 'az egész akkori helyzetet'. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X