Bányászjárás: a szakszervezetekről kérdezték az ügyészek Ciorbeát

A szakszervezetek 1990-es szerveződéséről kérdezték a főügyészségen, a bányászjárás ügyében folytatott kihallgatáson - mondta el kedden, a főügyészségről távozóban a nép ügyvédje, Victor Ciorbea. 

Ciorbea közölte: tanúként hallgatták ki az 1990-es bányászjárás ügyével kapcsolatban. "Sokkal nem tudtam hozzájárulni az igazság kiderítéséhez, a szakszervezetek megszervezéséről kérdeztek, azt kellett tisztáznom, milyen funkciót töltöttem be a szakszervezetekben abban az időben" - mondta. Úgy nyilatkozott, hogy 1990 június 13-15-e között, vagyis a bányászjárás idején még nem ő vezette a Romániai Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségét (CNSLR), amely magában foglalta az ipari ágazat szakszervezeteit is, hanem csak a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) volt az elnöke. 

"Nem voltam még a CNSLR-nél, csak a FSLI-nél. A Romániai Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének élére csak a június 28-29-ei kongresszus során választottak meg, tehát majdnem két héttel később. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének tagjai között nem voltak gyári dolgozók, a tanár kollégák pedig nem vettek részt bányászok akcióiban" - jelentette ki Ciorbea. 

Hamarosan megoldás várható?

Augustin Lazăr főügyész decemberben azt ígérte, hogy a bányászjárással kapcsolatos ügyben 2017 első hónapjaiban várható megoldás.    

"A bányászjárással kapcsolatos dosszié a kivizsgálás végső fázisában van, a bizonyítékok ellenőrzését követően meghallgatják a védelmet, majd megoldás születik az ügyben, ez a jövő év első hónapjaiban várható" - mondta a főügyész decemberben. 

A katonai ügyészség december 23-án jelentette be, hogy emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében. 

Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult továbbá az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyész helyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen. 

Marian Lazăr katonai ügyész nyilatkozata értelmében 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak "általános és szisztematikus támadást" szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. 

Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15. közötti "támadás" nyomán négy személy életét vesztette, 1.272-en megsérültek, 1.242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. 

Kapcsolódók

Kimaradt?