Liviu Dragnea nem vette fel Klaus Johannis kesztyűjét

Bár nehéz volt megállnia, nem reagál Liviu Dragnea a Klaus Johannis által a miniszterek eskütételét követően mondottakra. Erről egy szerda esti televíziós műsorban beszélt a Szociáldemokrata Párt elnöke, hozzátéve, hogy bármikor nyitott az államfővel való beszélgetésre. 

Arról kérdezték a műsorban Dragneát, mekkora esélyt lát az elnökkel való együttműködésre vagy egy esetleges politikai társbérleti viszony kialakulására. „Én nem szeretem ezt a kifejezést. A politikai társbérletnek soha nincs vége. Én minden nap, minden lehetséges alkalommal elmondtam, hogy nyitott vagyok a párbeszédre, ehhez azonban két félre van szükség, egy nem elég” - mondta Dragnea. 

A pártelnök utalt az államfőnek a miniszterek beiktatási ceremóniáján mondott beszédére is, hangsúlyozva, hogy nehezére esik nem reagálni a Johannis által mondottakra. „Nem volt könnyű számomra megállni, hogy ne reagáljak. De nem reagáltam és nem is fogok, mert az emberek nem azért szavaztak ránk, hogy a televízióban vitatkozzunk. Ők azt várják el tőlünk, hogy dolgozzunk értük, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk számunkra. Én ehhez tartom magamat" - fogalmazott a Szociáldemokrata Párt elnöke. 

Klaus Johannis államfő azt mondta szerdán, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormánynak „bonyolult ígéreteket" kell teljesítenie. „Ettől a pillanattól kezdve önök alkotják Románia kormányát. Nehéz küldetésük van, hiszen bonyolult ígéreteket kell hogy teljesítsenek. Be kell váltaniuk a választási kampányban tett minden ígéretet. A kampány nem csak egy médiacirkusz, bár kétségkívül az is. A kampányban ígéretek hangzottak el, és ezek alapján szavaztak önökre - és itt most elsősorban a parlamenti képviselőkre és szenátorokra, a parlament vezetését ellátó személyekhez szólok. Be kell tartaniuk ezeket az ígéreteket" - fogalmazott az elnök a beiktatási ceremónián, miután gratulált az új kabinet tagjainak. 

Klaus Johannis ugyanakkor felkérte a Sorin Grindeanu vezette új kabinetet, kezelje felelősen az ország gazdaságát és a közpénzeket. „Remélem, egy nap majd elmagyarázzák nekem is, hogyan fogják 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, és közben emelni a béreket, csökkenteni az adókat, az áfát és egyebeket. Én nagyon szeretném, hogy ez sikerüljön önöknek" - tette hozzá Johannis. 

Az államfő azzal a kéréssel fordult Liviu Dragneához, hogy avassa be a kabinet tagjait a PSD kormányprogramjának részleteibe. „Dragnea elnök úr, úgy értesültem a televízióból, hogy ön az egyetlen, aki az első oldaltól az utolsóig ismeri a kormányprogramot. Megkérem szépen, avassa be a részletekbe a kabinet tagjait is” – mondta az államfő. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?