Az alkotmánybíróságra kerül a Liviu Dragnea kormánytagságát tiltó törvény

Csütörtökön megtámadja az alkotmánybíróságon a nép ügyvédje azt a törvényt, amely szerint a büntetett előéletű személyek nem lehetnek a kormány tagjai.

Ezt Victor Ciorbea ombudsman jelentette be szerdán este a parlamentben. Újságírói kérdésre elmondta: érvelésük szerint a jogszabály sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, ezért alkotmányellenes.

Mint ismert, a 2000/91-es törvény a jogi akadálya volt annak, hogy a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kormányfő lehessen. Liviu Dragneát ugyanis korábban jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték választási csalás miatt.

A politikus a múlt év végén kijelentette, a PSD „keresi a megoldást” arra, hogy elháruljanak a kormányfői kinevezésének jogi akadályai. Dragnea akkor úgy fogalmazott, „egyelőre” nem kíván miniszterelnök lenni.

Az is ismert azonban, hogy Klaus Johannis a jogi akadályok elhárítása esetén sem kívánja a PSD elnökét kormányalakítással megbízni. Az államfő többször is kijelentette: a miniszterelnöki tisztséget szerinte csak feddhetetlen személy foglalhatja el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?