Bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében


-A A+



Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.

Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyész-helyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen.

A vádhatóság azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető polgári lakosságot, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, hogy azért mentek, hogy megvédjék Iliescut és kormányát.

A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a békésen tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsebesültek.

Iliescu akkor az úgynevezett Ideiglenes Nemzeti Egységtanácsnak volt az elnöke, amely az 1989-es forradalom után irányította az országot. A közlemény szerint a gyanúsítottak ellen vizsgálat indul több mint 1200 ember politikai okok miatti illegális fogva tartása miatt is, a tüntetőket ugyanis őrizetbe vették, és jogszerű eljárás nélkül bezárva tartották, majd elengedték őket. Az ügyben eljárás indult több tábornok és bányász szakszervezeti vezér, közöttük Miron Cozma ellen is. Ez utóbbit elítélték későbbi bányászjárások megszervezése miatt, ugyanis az 1990-es években a Zsil-völgyi vájárok többször Bukarestbe mentek tüntetni.

Az 1990-es bányászjárás ügyében többször vizsgálat indult, de a vádhatóság minden alkalommal lezárta az ügyet. A katonai ügyészség tavaly októberben jelezte, hogy ismét elkezdi a nyomozást, miután 2014-ben Romániát elítélte a strasbourgi emberjogi bíróság, és az atrocitások kivizsgálására, valamint az áldozatok kártérítésére kötelezte a román államot.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X