Aggódik lánya egészségéért Sevil Shhaideh édesanyja

Aggódik lánya egészségéért Sevil Shhaideh édesanyja, aki a Ziua de Constanța című lapnak elárulta, hogy a PSD-ALDE-koalíció miniszterelnök-jelöltje cukorbetegségben szenved. Elmondta még, hogy teljesen váratlanul érte a hír, szerinte „valakinek érdeke lehetett a lányomat előretolni”.  

Arra a kérdésre, hogy megbirkózik-e lánya a miniszterelnöki teendőkkel, Geambec asszony elmondta, Sevil első osztályos korától egészen az egyetem befejezéséig végig színjeles tanuló volt, nagyok okos. „Nagyszerű ember, megfontolt. De nem kellett volna őt jelölni miniszterelnöknek. Valakinek érdeke lehetett őt előre tolni” – mondta az idős asszony.

Ugyancsak a konstancai lapok keresték meg Iusuf Muurat főmuftit, a romániai muzulmán közösség vallási vezetőjét, aki sok sikert kívánt Sevil Shhaideh-nek. „Sok sikert kívánok neki és dolgozzon a román nép érdekében” – mondta Iusuf Muurat, aki nem volt hajlandó politikai szempontból kommentálni Shhaideh jelölését, hiszen – mint mondta – nem politizál.

Az ugyancsak konstancai illetőségű Traian Băsescu volt államfő nem ismeri Sevil Shhaideh-et, „egy pár dolgot hallottam róla, de nem sokat”.

A tengerparti lapok felkutatták a miniszterelnök-jelölt magánéletét is, aki Sevil Geambec néven született. Első férje egy konstancai orvos volt, egy bizonyos Sumanariu. Válása után, 2011-ben ment férjhez Akram Shhaideh szíriai üzletemberhez. A férfi 1988-2010 között a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, legmagasabb funkciója a trópusi és szubtrópusi gyümölcsök főosztályának vezetője volt. 2010-ben doktori dolgozatát megvédeni érkezett Romániába, a bukaresti közgazdasági egyetemen diplomázott le. 2011-tól mezőgazdasági szakértőként tevékenykedik, 2012-2013-ban a konstancai Ovidius Egyetemen is tanított. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?