Aláírták a PSD-ALDE-protokollumot; együtt mennek Klaus Johannishoz

Liviu Dragnea, Călin Popescu Tăriceanu és Daniel Constantin látták el kézjegyükkel azt az együttműködési szerződést, amelyet a Szociáldemokrata Párt, valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége kötött a parlamenti többség és közös kormányzás érdekében.

A hétfő délutáni nyilvános eseményen bejelentették, a protokollum szövegét megküldik Klaus Johannis államfőnek is, akihez szerdán együtt megy a két párt delegációja. Mint korábban írtuk, az Elnöki Hivatal szóvivője által közzétett menetrend szerint a PSD-t és az ALDE-t külön napokon hívta a Cotroceni-palotába Klaus Johannis államfő. 

„Küldeni fogunk az államfőnek egy levelet, amelyben hivatalosan is értesítjük a koalíció létrejöttéről. Elküldjük neki a megállapodás szövegét, és arról is tájékoztatjuk, hogy együtt megyünk a szerdán 11 órára meghirdetett konzultációra” – fogalmazott Dragnea. 

Arra a kérdésre, hogy mi történik abban az esetben, ha Klaus Johannis ezt elutasítja, a PSD elnöke így válaszolt: „Sok olyan kérdést intéztek már hozzám, amely az államfő rosszhiszeműségére alapozott. Mi továbbra is bízunk az elnök jóhiszeműségében, és reméljük, hogy megérti a helyzetet”. 

A PSD-elnök azért fogta rövidre a sajtótájékoztatót, mert - mint mondta - sietnie kell arra a találkozóra, amin az RMDSZ-el egyeztetnek arról, hogy a Szövetség milyen feltételekkel nyújtana parlamenti támogatást a PSD-ALDE-kabinetnek.

Előtte még megtudtuk, hogy a két párt közös miniszterelnök-jelöltjét a PSD nevesíti, ami - Dragnea szóhasználatával - csak természtes, tekintettel a párt választásokon elért eredményére. 

A dokumentum három célkitűzést fogalmaz meg: a fenntartható fejlődés biztosítása és új munkahelyek teremtése, az anyagi jólét növelése és az életszínvonal emelése, valamint a polgári szabadságjogok tiszteletben tartása.  Továbbá tekintettel arra, hogy a 465 tagú parlamentben a két alakulatnak összesen 250 mandátuma van, a PSD-ALDE kormánykoalíció közös miniszterelnök-jelöltet javasol a két párt tagjaiból az arányoknak megfelelően összeálló kabinet élére - áll még a protokollumban. 

A PSD és az ALDE képviselőiből álló parlamenti többség segíti a kormány munkáját, és együttműködik a két ház vezetőségének megválasztásakor - szögezi le a dokumentum. 

„Jelen megállapodás a teljes parlamenti mandátum idejére, 2016 decemberétől 2020 decemberéig köttetett” – írja az idézett dokumentumban. 

„A PSD és az ALDE egységes kormányprogramot dolgoz ki, amely ötvözi majd a két alakulat választási programjában foglaltakat” – áll többek között az együttműködési szerződésben. A pártok abban is egyetértettek, hogy a parlamenti súlyuknak megfelelően képviseltessék magukat a kabinetben. Mint Dragnea elmondta, ez 3-4 miniszteri bársonyszéket jelenthet az ALDE számára. 

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?