Liviu Dragnea nem árulta el a „visszautasíthatatlan” miniszterelnök-jelöltjének nevét

Csak a Cotroceni-palotában fogja közölni a PSD-ALDE-koalíció miniszterelnök-jelöltjének nevét Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök. Csütörtök esti sajtótájékoztatóján elmondta: olyan személyt javasolnak, aki politikailag, erkölcsileg és törvényileg is "visszautasíthatatlan" lesz Klaus Johannis államfő számára.  

Újságírói kérdésre leszögezte, az RMDSZ-el még nem tárgyaltak, de elképzelhető, hogy jövő héten leülnek Kelemen Hunor szövetségi elnökkel "egy lehetséges parlamenti együttműködésről" beszélgetni.

A vasárnapi parlamenti választásokat fölényesen megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a hivatalos eredmények közzététele utáni első sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a választóknak. "A megkapott szavazatok, elnyert parlamenti mandátumok száma arra kötelez, hogy nagyon komolyan vegyük a kormányzás kérdését" – jelentette ki. Hozzátette, kollégái elkezdték a kormányprogram kidolgozását, amely „vesszőre pontosan” betartja majd a kampányban ígérteket. 

Dragnea elmondta, várják az alkotmánybíróság pénteki döntését a 102 adónem eltörléséről, valamint azt, hogy Klaus Johannis kihirdesse az oktatásban és egészségügyben dolgozók bérét növelő törvényt. „Ha ezek nem alakulnak úgy, ahogy mi szeretnénk, akkor megtaláltuk a megoldást arra, hogy mégis életbe léptessük őket januártól” – tette hozzá. 

Ezt követően Liviu Dragnea egy hosszú felsorolásba kezdett arról, hogy az új, általuk vezetett kormány milyen intézkedéseket valósítana meg. A legfontosabbnak azok ígérkeznek, hogy a minimálbért 1250 lejről 1450 lejre, az egyetemi ösztöndíjakat 84 lejről 201 lejre emelnék, a nyugdíjasok esetében pedig törölnék az egészségbiztosítási hozzájárulást, illetve 2000 lej alatti nyugdíjakat nem adóztatnák meg .

Kormányfőjelölt: marad a szüszpansz

A PSD-nek 221 mandátuma lesz az új parlamentben – emlékeztetett Dragnea. "Az ALDE-val közösen 250 mandátummal rendelkezünk, aritmetikailag a parlamenti többségünk biztosítva van. Aki ezt nem tartja tiszteletben, az nem fogadja el a demokratikus játékszabályokat” – tette hozzá a PSD-elnök. Közölte: az ALDE-val csütörtökön megtartották az első egyeztetést a közös kormányzás alapjainak lefektetéséről. „Pénteken és szombaton a két párt szakértői egyeztetik a kormányprogramot, hál'Istennek nincsenek nagy eltérések” – mondta Liviu Dragnea. 

A legtöbb újságírói kérdés a PSD miniszterelnök-jelöltjének személyére vonatkozott. Liviu Dragnea mindegyikre kerülő választ adott. Azt mondta, hogy a nevet csak az elnöki hivatalban tartandó kormányalakítási tárgyalásokon hozzák majd nyilvánosságra. Többször is hangsúlyozta azonban, hogy betartják a törvényes előírásokat a jelöljük kiválasztásakor. "Jelöltünk politikai, erkölcsi és törvényi szempontból is visszautasíthatatlan lesz az államfő számára" – jelentette ki.

Ez a kijelentés értelmezhető úgy hogy Liviu Dragnea nem erőlteti majd, hogy megkaphassa a kormányfői tisztséget. Ismert ugyanis, hogy egy 2001-es törvény szerint büntetett előéletű személy nem lehet a kormány tagja. Erről bővebben itt olvashat részleteket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?