Cioloş: készen állok a kormányalakításra

Dacian Cioloş kormányfő készen áll arra, hogy újabb „felelős, nyitott és őszinte kormányt” alakítson, amely a következő négy évben vezetné az országot - erről egy pénteki Facebook-bejegyzésben írt a miniszterelnök. 

„A demokrácia azt jelenti, hogy azok a pártok alakíthatnak kormányt, amelyek a választások nyomán biztosítani tudják a parlamenti többséget. A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség felajánlották, hogy amennyiben sikerül többséget alakítaniuk, támogatni fognak engem a kormányfői tisztségben. Minderről azonban önök döntenek december 11-én leadandó voksukkal. Pozitív visszajelzés esetén készen állok arra, hogy egy új, felelős, nyitott és őszinte kormányt hozzak létre a következő négy évre" - írja bejegyzésében a miniszterelnök. 

Dacian Cioloş ugyanakkor hangsúlyozza, el szeretné érni, hogy a feddhetetlenség, az átlátható közpénzkezelés és döntéshozatal, illetve a tisztségek kizárólag szakmai szempontok szerint történő elosztása ne kivétel, hanem általános szabály legyen. 

A szakértői kormány vezetője szerint az USR fiatal, de reményteljes alakulat, amely be fogja bizonyítani, hogy jó szándékait képes tettekre váltani. "Új kormány új emberekkel, akik közül néhánnyal volt már szerencsém együtt dolgozni a jelenlegi kormányban" - fogalmaz Cioloş. 

A PNL-t „csaknem egy évszázados demokratikus tapasztalattal” bíró alakulatként jellezmi, amely számos átalakuláson ment át az évek során. „Elég jól ismerem ezt a pártot. Voltak hibái, ugyanakkor azonban bebizonyította, hogy képes a változásra. Azt hiszem, a PNL kezdi megérteni, milyen elvárásokat támasztanak önök a politikai osztállyal szemben, és elkezdte az átalakulás folyamatát - az első lépés e tekintetben, hogy jelöltjei között nincsenek bűnvádi eljárás alatt álló személyek, viszont sok az új név listáikon" - mutat rá bejegyzésében a kormányfő. 

Kapcsolódók

Kimaradt?