Gyászlobogót tűztek ki a bírósági úton eltávolított zászlók helyett Csíkszeredában

A csíkszeredai városháza tanácsterméből - egy jogerős bírósági ítéletnek megfelelően - a sajtó jelenlétében eltávolították csütörtök délelőtt a magyar, a székely és a városzászlót, amelyek helyébe azonban  az ítélet elleni tiltakozásul egy fekete zászlót tettek - derült ki a csíkszeredai polgármesteri hivatal honlapján megjelent közleményből.

"Levesszük a zászlókat, de helyette teszünk egy fekete zászlót, jelezve, hogy Csíkszereda Önkormányzata gyászolja a demokráciát, az emberi jogokat" - fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán polgármester a sajtótájékoztatón. Az elöljáró ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a közösségeken egyre inkább eluralkodó beletörődő magatartás helyett Csíkszereda azt próbálja jelezni, hogy ez így nem mehet tovább. 

Ráduly szerint a közeljövő közösségi és politikai feladata az, hogy a "szekus világ" helyén olyan berendezkedést valósítson meg, ahol az emberi jogokat, és a közösségi jogokat nemcsak a kijelentésekben, hanem ténylegesen is gyakorlatba ültetik, és ahol a közigazgatásban is biztosítják a magyar nyelv teljes körű használatát. Úgy vélte, ehhez arra van szükség, hogy minden önkormányzat, amelyet bírósági úton köteleznek a székely, a magyar és a helyi zászlók eltávolítására, Csíkszeredához hasonló módon járjon el.

Füleki Zoltán alpolgármester arról számolt be, hogy a zászlók eltávolítására vonatkozó jogerős határozat miatt panasszal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Az alpolgármester személyesen is csatlakozott korábban a város oldalán a perhez, hogy ezáltal lehetővé váljon az ügy strasbourgi folytatása.

A Dan Tănasă blogger vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) tavaly nyáron indított pert azzal a céllal, hogy kötelezzék a polgármestert minden olyan zászló eltávolítására a városháza tanácsterméből, amelyeket megítélése szerint törvénytelenül helyeztek ki oda. A marosvásárhelyi táblabíróság május 17-én hozott jogerős ítélete értelmében a felperes a határozat végrehajtására szólította fel a polgármestert.

Kapcsolódók

Kimaradt?