Brüsszeli gyakornokokat toborzott és pályázati kisokost adott ki a MIÉRT

Hat fiatal lesz Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő gyakornoka Brüsszelben a következő időszakban. A MIÉRT által kiválasztott jelentkezők a következő öt hétben ismerkednek a brüsszeli intézményrendszerrel – hangzott el hétfőn, Kolozsváron. A Magyar Ifjúsági Értekezlet ugyanakkor friss kiadvánnyal jelentkezik: a Pályázz a jövőre című kisokos a vállalkozó szellemű fiatalokat célozza meg.

A brüsszeli gyakornokok szelekciós feltételeit a MIÉRT maga dolgozta ki: minimum egy lezárt egyetemi évet, egy nemzetközi nyelv ismeretét, motivációs levelet kértek a leendő gyakornokoktól, amelyben korábbi foglalkozásaikról kellett beszámolniuk – mondta el a MIÉRT-elnök Antal Lóránt.

Huszonkét bejelentkezés érkezett be a meghirdetett határidőig, közülük hatot választottak ki. A következő időszakban gyakornokoskodók Veres Krisztina, Benedek Tímea, Boros Anita, Csorba Zsuzsanna, Baló Tamás és Balázsi Zsuzsanna.

Sok éve, amikor intézményesítette kapcsolatát a MIÉRT-tel, a fiatalok szerepvállalását akarta megerősíteni, azt, hogy megismerjék az európai intézményrendszert, találkozzanak nemcsak képviselőkkel és munkatársakkal, hanem a brüsszeli magyarokkal – fogalmazott Winkler Gyula. Az EP-képviselő kiemelte, a gyakornokok már az első hetekben ismeretségekre tesznek szert, szakmai lehetőségek nyílnak meg előttük, átláthatják a politikai világot.

„A mai kommunikációs világ eláraszt minket információval, ezért fontos azokat a támpontokat megszereznie egy fiatalnak, amelyek mellett szabadon dönthet” – fogalmazott a képviselő. Winkler arról is beszélt, számára az RMDSZ színeiben politizálni az EP-ben egy meggyőződés, és az a tény, hogy a MIÉRT választja ki a gyakornokokat, garancia arra, hogy aktív erdélyi fiatalok kerülnek ki Brüsszelbe – évek óta nincs is olyan  szövetségi rendezvény, amelyen ne látná korábbi gyakornokait.

A jövőre pályázni

A MIÉRT kiadta pályázati kisokosát, a Pályázz a jövőre kiadványt Winkler Gyula támogatásával. Antal Lóránt elmondta, szerették volna megtenni a lépést, amiről sokat beszéltek: az Európai Unió és más külföldi pályázatok lehetőségeit összegyűjtik egy kötetbe, a start-upok világát is feltérképezve.

A kiadvány tartalma megtalálható a MIÉRT honlapján is, és mivel a pályázati lehetőségek feltételei folyamatosan változnak, a digitális változatot folyamatosan felújítják majd.

Winkler arról biztosította a MIÉRT-elnököt, hogy az együttműködést folytatják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?