Nyílt háború az ügyészek és a kormány között

Kendőzetlenül bírálta csütörtök este a Digi24 televízióban az eddig diplomatikus magatartásáról ismert Daniel Morar az igazságügyi minisztert és a kormányfőt. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetője jelenleg a vádhatóságot irányítja Laura Codruța Kövesi volt országos főügyész utódjának kinevezéséig.

Morar megnyilvánulásának előzménye, hogy hétfőn – precedens nélküli módon – egy ügyész került a Legfelső Bírói Tanács (CSM) élére. A testület eddig mindig a bírák soraiból választott magának elnököt. A „civilben” szintén bíró Mona Pivniceru igazságügyi miniszter ezt megengedhetetlennek nevezte, a bírák egyik érdekvédelmi szervezete (AMR) pedig lemondásra szólította fel a CSM új elnökét, illetve kezdeményezte több CSM-tag visszahívását a testületből. Oana Schmidt Haineală ügyész elnökké választását egy bíró, Cristi Danileț is támogatta. Egy interjúban azt állította: a CSM-ben kibontakozó konfliktus hátterében az áll, hogy a kormánypártok az ügyészek függetlenségére törnek. A Morar-interjú előzménye az is, hogy az államfő még nem bólintott rá az igazságügyi miniszter főügyészjelöltjeire, ehelyett kinevezési procedúrájukat feszegette.

Daniel Morar leszögezte, Oana Schmidt Haineală a bírói tanács törvényes keretek között megválasztott elnöke. Emlékeztetett arra, hogy sem a törvények, sem az alkotmány nem tiltja az ügyészek CSM-elnökké választását, ám a bírák és ügyészek arányából fakadó szokásjog szerint a testület élére eddig bíró került. Szerinte a konfliktust is az robbantotta ki, hogy a bírák ezzel nem képesek megbékélni.morar-ponta

Korábban Victor Ponta miniszterelnök Daniel Morart a spanyol főinkvizitorhoz, Torquemadához hasonlította, és azt állította, hogy korrupióellenes főügyészként az államfő szolgálatába állította a DNA-t. „Ponta még csak nem is eredeti, hasonlítottak már engem Savonarola hitszónokhoz is. (...) Szerintem már a kormányfő számára is unalmas lehet, hogy olyan embert támad, aki soha nem reagál" – jelentette ki.

Az igazságügy-miniszterről Morar kijelentette: nem látja esélyét viszonya javulásának Mona Pivniceruval. „Valamilyen módon meg fogunk szabadulni egymástól, útjaink szétválnak majd" – jelentette ki. Morar sérelmezte, hogy Pivniceru nem konzultált vele a legfőbb ügyészi és a korrupcióellenes ügyészség vezetői tisztségére tett javaslatai előtt, ugyanakkor kétségbe vonta, hogy a miniszter valóban kompetens személyeket szeretne erre a két posztra juttatni.

A legfőbb ügyész helyettese a vádhatóságra nehezedő politikai nyomásról is beszélt. Elmondta, hogy karrierje során fenyegető telefonokat is kapott, ám a nyomásgyakorlás általában nyilvánosan zajlik: „kiáll a politikus a tévébe, s bírálja az ügyészek eljárását, illetve tüntetést szervez a vádhatóság épülete előtt" – magyarázta.

A területi ügyészségek vezetői pénteken felkérték a kormányt, ismertesse a nyilvánossággal a vádhatósági alkalmazottak jogállásának tervezett módosításait. Lépésüket azzal indokolják, hogy a Szociál-Liberális Szövetség kormányprogramjában tételesen szerepel az ügyészek jogállásának „tisztázása”. Ugyanakkor közölték a vádhatósági alkalmazottak körében végzett csütörtöki országos konzultáció eredményét is, amely szerint 92 százalékuk támogatja, hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM) élére ügyész kerüljön. Ezzel válaszolni kívántak Mona Pivniceru igazságügy-miniszter korábbi kijelentésére, mely szerint Oana Schmist-Haineală CSM-elnökké választásával maguk az ügyészek sem értenek egyet.

Ponta: Danileț nyíltan politizál

Victor Ponta csütörtök este szintén beszélt a CSM-ben kialakult helyzetről. Határozottan tagadta, hogy a bírák és az ügyészek közötti konfliktus hátterében a kormánypártok állnának és bírálta Cristi Danilețet, aki szerinte bírához méltatlanul viselkedik. Daniel Morar kijelentéseire azonban nem reagált.

„Cristi Danileț nyíltan Demokrata Liberális Párt mellett politizál, részt vett Monica Macovei oldalán a szociálliberálisok elleni tüntetéseken is. Ha egy bíró politizálni akar, hagyjon fel a hivatásával és iratkozzon be egy pártba" – mondta a miniszterelnök.

Kimaradt?