Öt-hét év múlva egyesülhet Románia és a Moldovai Köztársaság?

Tíz év alatt 3-ról 30 százalékra nőtt a Moldovai Köztársaságban a Romániával való egyesülést támogatók aránya Traian Băsescu volt államfő szerint, aki nem tartja kizártnak, hogy 5-7 év múlva népszavazást lehetne kiírni két országban az egyesüléséről, aminek eredményét akkor jó eséllyel a bukaresti és chișinău-i parlament is ratifikálna.„2005-ben a Moldovai Köztársaságban 3 százalékot tett ki az egyesüléspártiak tábora. Amikor az okokat kerestük, akkor tudtam meg, hogy csupán 100 ösztöndíjat biztosítottuk a Pruton túli fiatalok számára és a honosítási eljárás során sem élveztek semmilyen előnyöket a - teszem azt - szíriaiakhoz vagy irakiakhoz képest” – mondta Traian Băsescu volt államfő vasárnap este a B1 televízióban. Hozzátette: két megoldást találtak az unionlisták táborának növelésére: előbb 1500-ra majd 5000-re emelték a moldovai fiataloknak nyújtott ösztöndíjak számát, illetve egy új visszahonosítási törvényt (a magyar honosítási jogszabály ebből inspirálódott - szerk. megj.) fogadtattak el, amely lehetővé tette, hogy egy volt román állampolgár 4. fokú leszármazottai is soron kívül visszakaphattsák a román állampolgárságot.

„Nem látom annak esélyét, hogy az egyesülés 2018-ban, a Nagy Egyesülés 100. évfordulóján megvalósuljon, de nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy 5-7 év múlva, amikor olyan körülmények állnak elő, hogy erről népszavazást lehet majd kiírni. Száz évvel ezelőtt a parlamentek szavazták meg, és most ki kell várnunk, hogy egyesüléspárti Románia-barát többség kerüljön hatalomra Chişinăuban” – fogalmazott Băsescu.

A volt államfő egy olyan közvéleménykutatásról is beszélt, amely szerint a moldovaiak fele már most támogatná a Romániával való egyesülést, ha a bérek és nyugdíjak az itteni színtre emelkednének.

Mint korábban írtuk, vasárnap elnökválasztást tartottak a Moldovai Köztársaságban, első fordulóban az oroszbarát Igor Dodon tartott 49,67%-ot, az Európa-párti Maia Sandu 37 százalékot szerzett. Ezzel kapcsolatban Traian Băsecu Facebook-adatlapján hozta nyilvánosságra véleményét, szerinte Maia Sandu a két hét múlva esedékes második fordulóban a szavazatok 53 százalékát szerzi majd meg és ő lesz a Moldovai Köztársaság új elnöke. 

Kapcsolódók

Kimaradt?