Öt hölgy befutó helyen az RDMSZ képviselőházi listáin

Nagyváradon  a hét végén zajlik az RMDSZ Nőszervezetének IV. országos küldöttgyűlése, amelynek keretében bemutatták a képviselőházi választásokon befutó helyeken induló hölgyeket: Ambrus Izabella Brassó megyében, Benkő Erika Kovászna megyében listavezető, Biró Rozália Bihar, Csép Andrea Maros, Hegedüs Csilla pedig Kolozs megyében indul a második helyről.

Az RMDSZ Nőszervezetét és a szövetséget is támogatásáról biztosította a közelgő parlamenti választások kapcsán Doris Pack, az Európai Néppárt (EPP) nőszervezetének elnöke, aki elmondta: mind a társadalomban, mind a politikai életben és a döntéshozatalban szükség van nőkre és férfiakra egyaránt azért, hogy jobb jövője legyen Romániának és az erdélyi magyaroknak is. Kiemelte: jó az együttműködés az RDMSZ és az EPP nőszervezete között, amelynek Biró Rozália Bihar megyei szenátor az alelnöke.Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, a nők a kezdetektől jelentős szerepet vállaltak a szövetség életében, a Nőszervezet pedig statútum-módosítás nyomán, 2013-ban alakult meg. Ha az öt jelölt bejut a parlamentbe, megötszöröződik a női képviselet, mondta a politikus, aki szerint az első és legfontosabb céljuk a közjó és a magyar közösség szolgálata.

A szövetségi elnök szerint négy kérdéskörrel foglalkozna az RMDSZ a parlamentben: a magyar közösség speciális problémái, a gazdaság és az infrastruktúra fejlesztése, az életszínval emelése, valamint az oktatás. Romániában 2018-ban az egyesülés centenáriumának ünneplésére készülnek, fontos lenne, hogy addigra a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt kisebbségi jogokat törvények biztosítsák, hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Bemutatkoztak a jelöltek

Ambrus Izabella ügyvéd, jelenleg a Brassó megyei tanács alelnöke. 2000 óta tevékenykedik az RDMSZ-ben, ahol jogsegély-szolgálatot indított és különböző tisztségeket töltött be. A magyar kisebbség érdekeit képviseli majd a parlamentben, emellett minőségi oktatást és jobb egészségügyi és társadalombiztosítási rendszert szeretne elérni. A jobb közúti infrastruktúrát is fontosnak tartja, és szeretné, ha Brassónak lenne repülőtere.

Benkő Erika Kovászna megye tanácsának tagja, politológus, politikai és külpolitikai tanácsadó, a Mikó Imre Jogvédő szolgálat vezetője. Egyik célkitűzése a román nyelv gyermekbarát oktatása, és az anyanyelvhasználatot, illetve a magyarokkal szembeni gyűlöletbeszéd szankcionálását is fontosnak tartja.

Csép Andrea harmadik mandátumát tölti a Maros megyei tanácsban, többek között a speciális szükségletű gyermekek támogatásával is foglalkozott, háromgyermekes anyaként pedig jól ismeri a családokat sújtó problémákat is. Fontosnak tartja a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének biztosítását, és eddigi tapasztalatai alapján egyes területek hiányos törvényi előírásain is javítana.

Hegedüs Csilla volt kulturális tárcavezető 16 éve foglalkozik örökségvédelemmel a továbbiakban is ez lenne egyik fő területe. Mint mondta, le kellene számolni azzal a tévhittel, hogy az épített örökség csak „pénznyelő”, mivel az helyreállítsa után bevételi forrást is jelenthet, turistákat vonzhat, munkahelyeket teremthet stb. Fontosnak tartja, hogy olyan jövőt teremtsenek Erdélyben, amelyben a fiatalok az itthon maradást választják az elvándorlás helyett. Emellett az esélyegyenlőség kérdésköre is foglalkoztatja.

A bemutatkozások sorát a házigazda, Biró Rozália Bihar megyei szenátor, volt nagyváradi alpolgármester zárta. A politikus szintén említette az esélyegyenlőséget, ennek kapcsán például a bérkülönbségeket, a flexibilis munkahelyek hiányát, a nőket érintő munkaerő-piaci problémákat emelte ki. Azt is hangsúlyozta, hogy ők öten megválasztásuk esetén szorosan együttműködhetnek a parlamenti munkában is, mivel Ambrus Izabella kivételével a jelöltek a nőszervezet alelnökei, három éve dolgoznak már csapatban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?