Cioloş: Kanadának még be kell jelentenie a vízumkényszer feloldását

A kanadai vízumkötelezettség kérdése megoldódott, az ottawai kormánynak már csak be kell jelentenie a vízumkényszer eltörlését - mondta Dacian Cioloş kormányfő a Realitatea televíziócsatorna csütörtök esti műsorában.

„A kanadai kormánynak be kell jelentenie hivatalosan is, de meggyőződésem, hogy ez a kérdés megoldódott.(...) Ez év nyarán vállaltam fel ezt az ügyet, úgy döntöttem, hogy elutazom Kanadába és ott képviselem Románia és Bulgária érdekét ebben a kérdésben, mert ez az igazság, hogy egy 'csomagban' vagyunk” - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy két személyes, majd számos telefonbeszélgetést folytatott Kanada kormányfőjével a román állampolgárokkal szembeni vízumkötelezettség feloldásáról.

Cioloş kiemelte, hogy az ügy érdekében Sorin Moisă EP-képviselővel dolgozott együtt „nagyon jól”, aki a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálásának európai parlamenti munkálataiban is részt vett. „Sikerült meggyőznünk kanadai partnereinket annak fontosságáról, hogy a vízumkötelezettséget ne 2018-tól, hanem már 2017-től oldják fel” - tette hozzá a kormányfő.

Kapcsolódók

Kimaradt?