Eltiltották hivatala gyakorlásától Horváth Anna alpolgármestert

FRISSÍTVE: Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Horváth Annát. Kolozsvár alpolgármesterét befolyással történő üzérkedéssel gyanúsítják, és eltiltották hivatala gyakorlásától – közölte kedden a DNA. Az RMDSZ kiállt az elöljáró mellett.

Az ügyészek szerint Horváth Anna 2016. február és májusa között befolyásával visszaélve megsürgette a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályán egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének kibocsátását. Cserében az alpolgármester az üzletembertől 60 darab fesztiválbérletet kért összesen 20 ezer lej értékben, amelyekkel a választási kampányában segédkező önkénteseket akarta jutalmazni.

A DNA közleménye szerint Horváth Anna és a vállalkozó abban egyeztek meg, hogy az alpolgármester a fesztiválbérletekhez egy szponzori szerződés révén jut hozzá, amelyet az elöljáró által a későbbiekben megnevezett jogi személlyel kötne meg az üzletember. Az ügyészség úgy tudja, hogy az alpolgármester a választások utánra is segítséget ígért a meg nem nevezett üzletembernek más, hasonló ingatlanberuházások lebonyolításához. 

Horváth Anna a hatósági felügyelet ideje alatt nem láthatja el az alpolgármesteri teendőket, nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, és csak az ügyészek jóváhagyásával hagyhatja el az országot. 

Hétfőn házkutatások is voltak

Mint megírtuk, a DNA hétfőn kilenc kolozsvári helyszínen, többek között Horváth Anna lakásán és irodájában tartott házkutatást, és kihallgatásra vitte be az alpolgármestert, aki az esti órákban szabadon távozhatott az ügyészség kolozsvári székházából.

Horváth Anna hétfőn az egyik közösségi oldalán reagált az ügyészségi vizsgálatra. "2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét" - közölte az az alpolgármester, aki a júniusi választásokon az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje volt.

Az RMDSZ kiáll Horváth Anna mellett
Értetlenül fogadta a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester elleni büntetőjogi kivizsgálás tényét az RMDSZ.
A szövetség keddi állásfoglalása szerint a szervezet „szolidáris, bízik és kiáll Horváth Anna mellett”, mivel egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját. A Kelemen Hunor szövetségi elnök aláírt közlemény szernt várják az igazságszolgáltatás gyors eljárását ebben az ügyben, bízva abban, hogy a kivizsgálás során egyértelműen tisztázódik majd Horváth Anna ártatlansága. „Addig is úgy véljük, az ártatlanság vélelme megilleti Kolozsvár alpolgármesterét” – olvasható az állásfogalalás, amely szerint a jogállamiság minimuma, hogy a sajtóban az üggyel kapcsolatban ne lássanak napvilágot olyan feltételezések, amelyeket valósnak állítanak be, ez a gyakorlat ugyanis sérti a demokratikus alapelveket.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?